2024. május 7. - Gizella

A bérharc fontos érdekérvényesítő eszköz

A bérharcot tekinti az érdekérvényesítés egyik legfontosabb eszközének jelenleg a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - jelentette ki Éger István, a MOK elnöke szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.
2008. november 5. szerda 16:00 - Hírextra
A Kenézy Gyula Kórházban tartott orvos-fórumot megelőző tájékoztatón Éger István utalt arra, hogy az egészségügyi bérhelyzet tarthatatlan volta miatt a kamara már január 1-jétől felújította a bérharcot.

Ugyanakkor az egy hete nyilvánosságra került, a közszférát, így az orvostársadalmat érintő súlyos megszorítások ismeretében immár tarthatatlannak nevezte, hogy jövőre 10 százalékkal csökkenjenek a nominálbérek.

Reményét fejezte ki, hogy szombaton a Budapesten megrendezésre kerülő orvos nagygyűlésen minél nagyobb számban jelennek meg a kamara tagjai.

Éger István szerint az orvosoknak szembe kell nézniük saját korlátaikkal, ki kell nyilvánítaniuk, hogy megértik-e, s akarnak-e tenni e helyzet ellen, vagy tűrik, hogy "végleg rabszolgává tegyék őket". A bérharcról szólva elmondta azt is: megkérdezik az orvostársadalmat, akarnak-e élni azzal a jogukkal, hogy az önként vállalt túlmunkát megtagadják.

A kamara elnöke hozzátette: ez jogszerű lépés, de általa komoly bajba kerülhet az ellátórendszer. Utalt arra is, hogy a mostani megszorító intézkedések tükrében az orvosok már nem vállalhatnak felelősséget a betegellátásért.

Éger István azt várja a szombati nagygyűléstől, hogy a résztvevők megfogalmazzák az érdekérvényesítő lépéseket.

Megengedhetetlennek nevezte, hogy a költségvetés mostani verziója szerint a gyógyító szféra bevételeit 32,5 milliárd forinttal akarja megkurtítani a kormány.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását