2024. május 6. - Ivett, Frida

Fotókon megörökített eltűnő világ

A napokban kerül a könyvesboltokba Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművész Kötődések 1967-2008 című albuma, amelyben egy lassan eltűnő világot örökített meg.
2008. november 1. szombat 06:55 - Hírextra
Korniss Péter az MTI-nek elmondta, azért választotta a Kötődések címet, mert kötődik a mintegy 40 évvel ezelőtt lefényképezett emberekhez, ahhoz a kultúrához, amelyben az emberek kötődtek egymáshoz.

A kötet anyagát a fotográfus úgy válogatta össze, hogy legfontosabb munkáin végigvezethesse olvasóit. Az első képe 1967-ben Széken a táncházban készült, s aztán már folyamatosan minden ment a maga útján. Kelet-Európában, Magyarországon, Szlovákiában, Erdélyben és Moldvában fotózott.

Ebben a világban benne van az a hatalmas átalakulás, amelyet Kelet-Európa és benne az ember át- és megélt. Vizuálisan ez legjobban a paraszti világ átalakulásával fejezhető ki. Azonos ezzel a folyamattal az ingázó falusi ember, aki a városba jár kubikolni - az ő életét is végigkövette masinájával Korniss Péter.

Erdélyben és Moldvában azt kapta lencsevégre, amit az onnan eljáró vendégmunkások otthon hagytak, illetve Nyugatról hazavittek.

A kötet első része az 1967-1978 között készült fotókat, míg a második fejezet az 1978 és 1986 közötti fényképeket, köztük A vendégmunkást mutatja, míg a harmadik rész az 1989-2008 közötti képeket tárja az olvasó elé.

A 288 oldalas fotóalbum több mint 200 képet tartalmaz. A kötetben oldalas vagy kétoldalas fotók láthatók képcímmel és évszámmal. A könyv végén a teljes képanyag megismétlődik apró "nézőképek" formájában, alattuk pedig a kép története: hol készült, hogyan került oda fotográfus.
A kötet utolsó 12 képén úgy állnak az emberek a fényképezőgép lencséje előtt, beállított pózban, mint egy korszak emlékművei.

A könyv borítójára az 1997 húsvétján Simon Pálról Magyarvalkón készített fotó került. A férfi úgy áll a kockás terítővel letakart ágy előtt, mint egy archaikus szobor.

A hátsó borítón az 1973-ban készült Csángó asszony a csecsemőjével című kép látható, és alatta a második fotó, amely 35 év elteltével készült: anya és fia áll a régi ház előtt a régi fotóval. Anna néni most is ott lakik, a fia a közeli városba költözött. Korniss Péter 1800 kilométert utazott ezért a képért, hogy ezzel fejezhesse be a kötetet.

A fotóművész az időközben elhunyt Sívó Máriának, minden eddigi könyve képszerkesztőjének ajánlotta az albumot. A Kötődés című Korniss Péter könyv tervezője Murányi Zsuzsa volt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását