2024. május 12. - Pongrác

A Budai Liberális Klub Nagy Imre házánál emlékezett

Nagy Imre egykori lakóházánál, a II. kerületi Orsó utcában emlékezett a mártír miniszterelnökre a Budai Liberális Klub csütörtök délelőtt a fővárosban.
2008. október 23. csütörtök 12:14 - Hírextra
Mint Koncz Imre, az SZDSZ II. kerületi elnöke a koszorúzás előtt elmondta, 1991-ben helyeztek el emléktáblát Nagy Imre lakóházán. "Nem gondoltuk volna, hogy ez lesz az utolsó alkalom, mikor az egész város, az egész ország nyugodtan ünnepelheti október 23-ikát, (...) azóta bundás indulatoktól, szélsőséges eszméktől vezérelt kisebb-nagyobb csoportok teszik tönkre az ünnepünket" - tette hozzá.

Konrád György író 1989-ben írt, Csodafigurák című művének Nagy Imréről szóló fejezetéből olvasott fel. Felidézte 1953 júliusát, amikor húsz évesen az új miniszterelnök beszédét hallgatva úgy érezte, "végre valami épeszű változás kezdődött". A forradalom alatt az író nemzetőr lett, "géppisztolyos diák", majd nemzedékéhez hasonlóan nem tehetett mást, megpróbálta túlélni a rendszert - derült ki a felolvasottakból.

"Egy halott apát választott magának címerül a magyar nemzet, az akasztott embert" - emlékezett az elnyomás évtizedeire Konrád György. Úgy fogalmazott: "Sok kényszertörténésnek volt színhelye ez az ország, amelyeknek egyéb hatalmak voltak a kezdeményezői. Ötvenhat valóban a miénk".

Mint Konrád György a forradalmat felidézve hozzátette, az a tizenkét nap volt élete legemlékezetesebb időszaka. "Akkor értettem meg, hogy az a rendes dolog, ha többpártrendszer és korlátozatlan, alkotmányos demokrácia van az országban" - jegyezte meg.

Az író szerint a forradalmárok "híján voltak a gonosz szándéknak", Pest utcáin lehetett érvelni, beszélgetni. "Akik ma goromba, csúnya eseményeket kezdeményeznek, azoktól nagyon távol van ez a lelkesültség" - vont párhuzamot a jelennel.

Azt mondta: "Kezeljük humorral mai történelmünket; a ronda belőle el fog múlni, a szép megmarad".
A megemlékezésen Nagy Mihály, az Angyal István-Eörsi István-per elítéltje egy halálraítélt, de végül kegyelmet kapott rabtársa versét mondta el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását