2024. május 12. - Pongrác

Tudomány az élhető Földért

Az ember és a környezete kerül fókuszba a magyar tudomány ünnepének idei programsorozatában - hangsúlyozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. október 1. szerda 17:32 - Hírextra
Mint hozzátette, a rendezvénytanács az idei eseménysorozat mottójául A tudomány az élhető Földért gondolatot választotta, összhangban azzal, hogy 2008-at az ENSZ a Föld bolygó nemzetközi évének nyilvánította.

Pálinkás József ismertetése szerint az ünnep kezdete november 3., az a nap, amikor 1825-ben Széchenyi István birtokainak éves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság céljára felajánlotta, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan novemberben az ország különböző helyszínein - egyetemeken, főiskolákon, kutatóintézetekben, múzeumokban, a magyar tudomány jeles képviselői tartanak előadásokat.

Az idei rendezvénysorozat első hete tematikusan foglalkozik a négy "őselemmel", valamint az ötödikkel, az emberrel. November 3-án, hétfőn a Föld és a hozzá kapcsolható kérdések szerepelnek, kedden a víz, szerdán a levegő, csütörtökön a tűz, pénteken pedig az ember lesz a központi téma. Míg az első négy eseménynek az MTA székháza, az utolsónak a Debreceni Akadémiai Bizottság ad otthont, mivel 2009-ben Debrecen lesz az ünnepségsorozat központi rendezvényének helyszíne.

A magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat keretében az Akadémia A tudomány esztétikája címmel tudományos fotópályázatot, Az élhető Föld címmel pedig gyermekrajzpályázatot hirdetett meg. A korábbi évekhez hasonlóan ez évben is megrendezésre kerül a Diákok az Akadémián elnevezésű előadássorozat. Az érdeklődők a kiemelt héten, azaz november 3. és 7. között a Filmklub programjai közül is válogathatnak.

Az idei rendezvénysorozat programjaiból a Pesti Est október 16-án megjelenő különszáma tartalmaz ajánlást. A www.tudomanyunnep.hu weblapon a rendezvénnyel kapcsolatos minden információ megtalálható, a kiemelt hét vezető előadásai pedig az interneten élő adásban is figyelemmel kísérhetők.

Az MTA 1997 óta emlékezik meg a magyar tudomány ünnepéről. Az Országgyűlés 2003-ban nyilvánította hivatalosan a magyar tudomány ünnepévé november 3-át, azt a napot, amikor 1825-ben Széchenyi István birtokainak éves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását