2024. május 8. - Mihály

Forgalomkorlátozás építkezés miatt

Hétfőtől átmeneti forgalomváltozás lép életbe Csepelen, a Szabadkikötő úton - értesült a HavariaPress. Szeptember 29-től várhatóan november végéig a csepeli Szabadkikötő út egy szakasza a meglévő 2x2 sávról 2+1 sávra szűkül, amelyen váltakozó rend szerint
2008. szeptember 25. csütörtök 09:37 - Hírextra
A három sávból kettőt a reggeli csúcsidőben Budapest belvárosa felé, délután pedig Csepel központjának irányában lehet majd használni. Az érintett útszakaszon sebességkorlátozásra, a belső forgalmi sávban pedig szélességkorlátozásra kell számítani. Korábban a Szabadkikötő úton mindkét irányban forgalomszámlálást végzett a kivitelező cég, ennek eredményei alapján határozta meg a hétfőtől életbe lépő forgalomtechnikai megoldást. Jövő év nyarától egy megközelítőleg 300 méteres bekötőút vezet majd a Szabadkikötő útról a Csepel-sziget északi részén - az ÉlőDuna Projekt keretein belül - épülő Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepre, a Szabadkikötő út és a csepeli HÉV töltése alatt épülő egy-egy aluljárón keresztül. Az ÉlőDuna projekt jelenleg Közép-Kelet-Európa legjelentősebb - 2010-ig megvalósuló - környezetvédelmi beruházása, amely alapjaiban korszerűsíti a főváros szennyvíztisztítási rendszerét és technológiáját, nagy mértékű kapacitásbővítést eredményez, és amelynek köszönhetően néhány éven belül újra tiszta lesz a Duna vize Budapestnél. A központi szennyvíztisztító telep létrehozásán túl a projekthez tartozik a budai főgyűjtő csatorna, három átemelő telep (ferencvárosi, albertfalvai, valamint kelenföldi átemelő telepek), a folyó alatti átvezetések, a csepeli árvízvédelmi mű, a komposztáló telep, valamint külső közlekedési infrastruktúra megépítése is.
Forrás: havariapress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását