Miller huszonhét olyan képét állították ki a mexikóvárosi Autonóm Egyetem (UAM) Xochimilco szárnyának galériájában, amelyek a Ráktérítő (1934) szerzője élete utolsó szakaszában, 1968 és 1980 között születtek. Tájképein különböző, éles színekkel és gyermekien egyszerű vonalakkal festett figurák láthatók.
Henry Miller mindig is szembenállt az erkölcsi puritanizmussal és olyan műveivel harcolt a kor amerikai irodalmának tabui ellen, mint A szex világa (1940) vagy a Szexus (1949). Éppen emiatt több könyvét cenzúrázták "obszcenitás" címén.
Andrés de Luna író, az UAM professzora szerint sokan nem tudják, hogy Miller maga illusztrálta könyveit. Amikor pedig élete utolsó éveiben e képzőművészeti alkotásokat készítette, már tekintélynek számított a nemzetközi irodalomban, ezért megragadta a lehetőséget, hogy teljes őszinteséggel és szabadsággal a vizuális művészetnek szentelt egy kicsit életéből. Luna emlékeztetett arra, hogy az író nagy csodálója volt a képeslapoknak, és számos ötletet ezekből vett. Ugyanakkor szívesen keverte megfigyeléseit az álmokkal, a hétköznapit a képzelettel, ezáltal gondolkodásra késztetve a nézőt.
A művek két, a dél-mexikói Oaxacában letelepedett japán gyűjtő, Simizu Tamako és Akacsi Kunio tulajdonában vannak. Miller utolsó felesége is japán volt, és e munkáinak nagy részét a felkelő nap országában készítette. Éppen ezért a mintegy 5000 alkotásból álló életmű nagy része ma is Japánban van, míg egy kisebb része Kaliforniában.
"Miller, mint író, a 20. század fontos képviselője. Festészete csak kiegészítő tevékenység, de ez nem von le semmit műveinek kifejező erejéből, és kiteljesíti egész művészi munkásságát. Irodalmi művei erőteljes szexualitást sugároznak, ugyanakkor a festészet számára olyan, mint az ártatlanság meghódítása" - hangsúlyozta De Luna. A professzor emlékeztetett arra, hogy amikor Millertől megkérdezték, miért nem fest obszcén, vagy szexuális töltésű dolgokat, azt felelte: azokat, amiket leír, nem tudja vizuálisan elképzelni.
