2024. május 11. - Ferenc

Beismerő vallomás a pátkai gyanúsítottól

A pátkai, úgynevezett Molotov-koktélos gyújtogatás ügyében a három, előzetes letartóztatásban levő személlyel szemben a rendőrség megalapozott gyanúját az egyik gyanúsított részletes, a bűncselekmény többi résztvevőjének szerepét is feltáró vallomása is a
2008. június 11. szerda 21:43 - Hírextra
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet arra, hogy a június 3-ra virradóra, Pátkán történt, úgynevezett Molotov-koktélos ügy kapcsán az elmúlt napokban több találgatás látott napvilágot.

A rendőrség ezért közölte, hogy "a három, már előzetes letartóztatásban levő személlyel szemben a rendőrség megalapozott gyanúját a személyi, tárgyi és okirati bizonyítékok mellett az egyik gyanúsított részletes, a bűncselekmény többi résztvevőjének szerepét is feltáró vallomása is alátámasztja".

Pátkán június 3-ára virradóra Molotov-koktélt dobtak három, romák által lakott házra. Senki nem sérült meg, de egy szobában - ahol gyerekek aludtak -, tűz keletkezett. A gyújtogatással három helybeli polgárőrt több emberen elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek.

A történtek megbolygatták a falut: ötszázan írták alá azt a megyei rendőrfőkapitánynak már átadott petíciót, amelyben leszögezték: hisznek a polgárőrök ártatlanságában, mivel azt "megdönthetetlenül nem cáfolták meg", s kérik "a pártatlan, teljes körű igazságszolgáltatás lefolytatását".

Múlt pénteken lakossági fórumot tartottak Pátkán, ahol többen hangsúlyozták: nem általában a roma lakossággal, csupán annak normális együttélésre képtelen tagjaival vannak problémáik. A fórumot követően mintegy 50-60 ember két rendőrautó kíséretében békés, de demonstratívnak szánt sétát tett a romák lakta falurészbe. A romák lakta utca elején néhány ott lakó - félreértve a helyzetet - botokkal, vasrudakkal, kaszával indult meg a sétálók felé. Őket saját társaik fékezték meg, akik visszafordították őket. Összetűzés nem történt, a rendőröknek sem kellett beavatkozniuk, a sétálók pedig végül békésen hazatértek.

Az előzetes letartóztatásban lévő polgárőrök családjainak időközben gyűjtést indított a falu.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását