2024. május 7. - Gizella

Házfoglalással fenyegetnek a Kultiplex törzsvendégei

Ha kell, házfoglalással akadályozzák meg a Kultiplex törzsvendégei, hogy lebontsák az épületet, amennyiben nem sikerül február végéig megfelelő alternatívát találni az underground szórakozóhely, a mozi és a Tilos Rádió szerkesztőségének elhelyezésére - er
2008. február 6. szerda 18:25 - Hírextra

Bakács Tibor Settenkedő arra szólította fel az illetékeseket, hogy "megfelelő gondoskodással, értelemmel járjanak el" a Kultiplex ügyében, különben február 28-án - az önkormányzat által megadott határidőre - nem adják át a házat. Mint mondta, fogják magukat a hálózsákjaikkal és beköltöznek a IX. kerületi épületbe, még akkor is, ha ezzel a rendőrség közbelépését is kiváltják.
Keresik a Kultiplex fennmaradására lehetőséget adó alternatív megoldásokat - mutatott rá Bakács Tibor Settenkedő, hozzátéve, hogy ha megkaphatnák például az Erzsébet téri volt buszpályaudvar öt éve elhagyatottan álló épületét, azzal minden problémájuk megoldódna.

Utalt arra: bár jogilag nem vonják kétségbe a Kultiplex épületének lebontásáról szóló döntés érvényességét, erkölcsi alapon annál inkább.

"Tényleg elhittük azt, hogy jelentünk valamit ennek az országnak, ennek a városnak, kultúrának" - fogalmazott az alternatív kulturális központ működtetői, fellépő művészei és közönsége nevében Bakács Tibor Settenkedő.

A Kultiplex lebontásáról és a telek parkosításáról azután döntött a kerületi önkormányzat, hogy ingatlanfejlesztőknek eladtak egy Üllői úti foghíjtelket, amelyen a tervek szerint szálloda épülhet. Az előírások szerint azonban a kerületben nem csökkenhet a zöldterület aránya, így született határozat a kulturális központ elbontásáról, az indoklás szerint azért, mert a környék épületei közül ez van a legrosszabb állapotban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását