2010. szeptember 3. - Hilda

Többmilliárd dolláros olajszerződés

Kína és Irán vasárnap este várhatóan aláírja a Jadavarán olajmező kitermeléséről szóló megállapodást - jelentette be vasárnap az iráni olajminiszter Teheránban. A többmilliárd dolláros szerződés értelmében a kínai Sinopec vállalat 51 százalékos részesedés
2007. december 9. vasárnap 14:58 - Hírextra
"Ha ma nem tudjuk aláírni a szerződést, két héten belül biztosan sor kerül rá." -mondta az iráni miniszter. A két ország 2004 októberében kötötte meg a partmenti olajmező kiaknázásáról szóló keretmegállapodást, a lelőhelyen kiaknázható olaj mennyisége meghaladja a hárommilliárd hordót.

A megállapodás alapján Kína 10 millió tonna cseppfolyós földgázt is vásárol Irántól. A szállítások 2009-ben indulnak, és 25 éven át tartanak majd. Kína a második legjelentősebb vásárlója az iráni termékeknek, az első helyen Japán áll.

Az Egyesült Államok szigorú gazdasági szankciók bevezetését sürgeti Iránnal szemben, mert George Bush amerikai elnök szerint Teherán titokban atombomba kifejlesztésén dolgozik. Ennek ellentmond 16 amerikai titkosszolgálat múlt heti jelentése, amely szerint Teheránnak nincs atomprogramja, és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálatai is.

Kína az ENSZ biztonsági tanácsának állandó, vétójoggal rendelkező tagja. Az Irán elleni szankciók megszavazásához Washingtonnak szüksége van Peking szavazatára is.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Működhetnek-e a gazdaságélénkítő programok?
Úgy tűnik igen, a németeknél bevált.
Semmiképp, milliárdokat költünk rá, de nincs értelme.
A kormányoknak nincs igazából eszköze a fogyasztás erősítésére, legalábbis nem a támogatások azok.
Ha jó helyre, megfelelő módon adunk pénzt, az erősíti a gazdaságot.
Nem kell élénkíteni, így is fogyasztói társadalom vagyunk.
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány