Regisztráció • 2010. március 13. - Krisztián, Ajtony napja van.
Top hírek:
 

Turizmust a Sárközbe

Kétmilliárd forintos turisztikai projekt megvalósulása érdekében kötöttek elvi megállapodást Szekszárdon a Gemenc Zrt., valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park képviselői a város polgármesterével; a két-három éven belül megvalósuló elképzelésekről csütörtökön közös sajtótájékoztatón számoltak be az érintettek.
2007. december 6. csütörtök 15:35 - Hírextra
Szekszárd kitörési pontjait keresve a turizmusban látszik megfelelő perspektíva, a három szervezet összefogásával. A meglévő adottságok kihasználásával a gemenci erdő keselyűsi részében szeretnék megvalósítani egy, a határon belüli és határokon túli idegenforgalomra építő interaktív ökocentrumot - foglalta össze az elképzeléseket Horváth István polgármester.

A Gemenc természeti adottságaira, a Sárköz gasztronómiai és néprajzi hagyományaira, valamint a szekszárdi borkultúrára alapozva évente 400 ezer turista fogadását tervezzük a térségben - tette hozzá.

Závodszky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója szerint a tíz éves nemzeti park legjelentősebb bemutató helyét Szekszárdra tervezik, miután a Keselyűsben lévő Szarvas-csárda az igazgatóság tulajdonában került, és közel a csere-megállapodás a Gemenc Zrt-vel a körülötte elterülő mintegy 20 hektáros erdőterület megszerzésére is.

Hozzátette: a bemutató hely méltó lesz a horvát-magyar-szerb megállapodáshoz, amely közös bioszféra rezervátum kialakítására szól.

Bodor László, a Gemenc Zrt. osztályvezetője az erőgazdaság már meglévő infrastruktúráját - a 30 kilométer hosszan haladó kisvasutat, a két kishajóval működő Duna-parti kikötőt, a Pörbölyön kialakított ökocentrumot - kínálta fel az együttműködéshez abban a reményben, hogy ezáltal Szekszárd felé nyitva a jelenlegi százezer fős látogatottságot, ezzel együtt a gazdálkodás rentabilitását tovább tudják növelni.

A felek egyetértettek abban, hogy az elképzelések megvalósulásának fontos feltétele a közelben elhaladó autópálya és a dunai kikötő-fejlesztésének megvalósulása.

A forrás előteremtéséhez legsürgősebb a konkrét tartalmi megállapodás megkötése, amelynek határidejét, január 21-ét, a regionális operatív program pályázatának első fordulója tűzi ki; ezen 1,5 milliárd forint elnyeréséért indulnak az együttműködő felek.
Forrás: MTI

Political Capital: a Fidesz már elérte a határait

A magasabb választási részvétel legkevésbé a Fidesznek érdeke. A párt inkább a status quo-ban érdekelt, hiszen valószínűleg elérte növekedésének határait, a bizonytalan táborban így neki lehet a legkevesebb tartaléka.
Időgép
Állítsa be a dátumot és megtudja mi történt aznap a világban! A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat.
A kiválasztott dátum:
A kiválasztott idő:
Szavazás
Számít utcai balhéra március 15-én?
  • Nem
  • Csak a Jobbik rendezvényén
  • A Fideszén
  • Az MSZP-t zavarják majd meg
  • Mindenhol lesznek problémák
Fotótár
Fradi-Nyíregyháza 0:0, gyenge félház előtt
Időjárás