2024. május 8. - Mihály

Az 500-as tervezője átveszi az irányítást a Fiatnál

A Fiat vezetőségét is lenyűgözte Roberto Giolito munkája, akit az 500-as formatervéért a márka főtervezőjének neveztek ki. Giolito előrelépésével több személycsere is történt, ami a Fiat-csoport többi márkáját is érinti.
2007. november 7. szerda 14:30 - Hírextra
Tagadhatatlanul hatalmas sikernek örvend az új Fiat 500-as, és a gyár legnagyobb szerencséjére a vásárlók lelkesedése nem csak a július 4-ei bemutatót követő első hetekben volt óriási, hanem a mai napig az. A rendelések az értékesítés kezdete óta bőven meghaladják az eredeti terveket, az olaszok ezért 25 %-kal kénytelenek voltak megemelni a gyártást, így ma már évi 150 ezer autó gördül le a futószalagokról.

Az új Fiat 500-as
A siker hátterében kétségtelenül ott van a megnyerő formaterv is, melyet még 2004-ben vetett papírra Roberto Giolito a Trepiuno tanulmány kapcsán, ami tulajdonképpen az 500-as elődje volt. Giolito szolgálatait a vezetőség is honorálta, ezért kinevezték őt a Fiat főtervezőjének, így ezentúl ő felel a gyár összes modelljének külsejéért, ő irányítja majd a designmunkálatokat. Ez egy meglehetősen felelősségteljes feladat, hiszen az új Fiatok formatervei oroszlánrészt vállaltak a márka nyereségessé tételében, ami úgy néz ki, hogy a következő években sem fog negatív irányba változni.

A korábbi főtervező, Christopher Reitz sem maradt munka nélkül, ő ezentúl a Fiat, az Alfa Romeo, a Lancia, a Maserati és az Abarth körül zajló tevékenységeket felügyeli. A Maserati élére is új designert neveztek ki, Lorenzo Ramaciotti viszont komoly feladatnak néz elébe, hiszen az Italdesign-Giugiaro és a Pininfarina nyomdokaiba kell lépnie.
Forrás: A5.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását