2024. május 6. - Ivett, Frida

Kiterjesztenék a lex Molt

Kiterjesztené a stratégiai vállalatok védelméről szóló törvényt más állami vállalatokra is a Fidesz – írta a pénteki Magyar Nemzet.
2007. október 12. péntek 08:51 - Hírextra

Fónagy János, a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselője a lapnak elmondta: a jövő héten egy olyan törvénytervezetet nyújtanak be, mely stratégiai céggé emelné, és ezáltal megóvná az ellenséges külföldi felvásárlástól a Magyar Posta Zrt.-t, valamint a közösségi közlekedést szolgáló vállalatokat, így a vasúti, közúti és légiforgalmi tevékenységet végző gazdasági társaságokat.

A lap emlékeztet arra, hogy az eredetileg a Molt oltalom alá helyező törvényben – egy módosító indítvány nyomán – az energiaipari vállalatok mellett „az ország vízellátása szempontjából kiemelten fontos” társaságok is szerepelnek. A lex Mol végszavazása előtt Orbán Viktor is felszólalt az Országgyűlésben, ahol vagyonvédő intézkedésnek nevezte a szabályozást. A Fidesz elnöke akkor kijelentette: pártja javaslatokat fog tenni a stratégiai cégek körének bővítésére. Ez történik meg a jövő héten - olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását