Otthonában az egyetlen multimédiás eszköze a fekete-fehér televízió, műveit eddig írógépen írta, bár nemrég kapott egy laptopot is. Változtatni fog eddigi írási szokásán?

Nem arról van szó, hogy tudok-e gépelni számítógépen, nem arról van szó, hogy tudom-e a szövegszerkesztőt alkalmazni, hiszen örömmel használom ezt az eszközt akkor, amikor már kész szöveget kell csiszolgatni. A Magyar Nemzet szerkesztőségében sosem kérek korrektort, hanem saját magam javítom ki a szövegszerkesztőben a hibákat. Ha esetleg egy új gondolatom támad, akkor be is fűzöm ezeket. De a primer alkotói folyamat feltételezi nálam az írógép billentését. Ez olyan nálam, mint a mágia. A következőként tudnám szemléltetni: képzeljünk el egy digitális zongorát, amely csak érintésre szólal meg, de nem lehet leütni. Ott vannak a hangok egymás mellett, ott vannak a billentyűk, de ezeket nem lehet leütni, mivel érintésre megszólal digitálisan az érintett hang. Így simogatva azt a kiterjedés nélküli kétdimenziós kristálykijelzős felületet, amely megadja a zongora hangot, lehet-e akkor ezt zongoraművészetnek tekinteni? Megadja-e ez az előadónak a zongorázás élményét? Nem adja meg. Ugyanígy az írógépelésnek az élményét egy számítógépes klaviatúra, amelyikből hiányzik a mélység-élesség, az ütésnek a mélysége, szintén nem adja meg. Ezért maradok hű a mechanikus írógéphez. Alapvetően lassúbb ember vagyok, mint az átlag. Ez szorosan összefügg a szemlélődő, szerzetesi, filozófiai, peripatetikus létmóddal, ami a legmélyebb sajátom. Csak akkor szeretném ezt a laptopot birtokba venni, amikor bennem ez egy valódi, igazi történetté érik.

Miért maradt a fekete-fehér televíziónál?

Számomra sokkal hitelesebb ez a képi világ. Engem nem érdekel, ha a műsorvezetőnek narancssárga a nyakkendője, a bemondókisasszonynak élénk lila színű a kiskosztümje. Szeretem egyébként a televízióban sugározott műsorokat, különösen a sorozatokat. A Dallas az egyik legnagyobb kedvencem marad már örök életemben, ezért is tudtam olyan hitelesen visszaadni, illetve eljátszani Cliff Barnes figuráját. De napjainkban is folyamatos figyelemmel követem a Barátok közt című nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendő televíziós sorozatot.

Zenei ihletet honnan merít?

Az eddigi egyetlen, sőt lehetséges, hogy folytatást meg nem érő album zenéjének csak egy részét költöttem én, a többit a Hello együttesből ismert Krisztián és Dj Mátrix segítségével komponáltuk, amennyiben a hangok lejegyzésének hiányát, a kották nélkülözését is zenei kompozíciónak lehet tekinteni. A Melorepp Sebeők Diszkó Pantomim Együttesben a zenére két bájos hölgy – Derzsi Anita és Bata Tünde -, két ártatlan „barika” táncol, de sohasem énekel. Azt is mondhatnám, hogy megalkottuk az Anti-Romantic együttest. Tehát azt a vákuumot töltjük ki, amely a Romantic megszűnésével keletkezett. Én egy sukár csávó vagyok, és én tudok énekelni – Győzikével ellentétben. Úgy gondolom, hogy irodalmi, filozofikus munkásságommal letettem már annyit az asztalra, hogy más művészeti területekre evezhessek. Nem célom a címlapok meghódítása, a média minden megjelenési formájának kihasználása ahhoz, hogy ország-világ előtt zenei előadóként is megmérettessek.

Hol tervezi előadni ezeket a dalokat?

Különböző programszervezési irodákhoz már eljuttattam fellépti szándékaim, de igazándiból a falusi búcsúk hangulatában érzem otthon magam, én szeretem a haknit, szeretem a vásárok vidám forgatagát. Nagyon remélem, hogy egy országos roadshow keretein belül a nyár során végigjárhatom az országot, mert én szeretem ezt az országot, szeretek itt élni.