Helyes lépésnek tartja egy veszteséges futballcsapat közpénzből történő támogatását?

Ezt a kérdést sokaknak feltehetné, de nekem a legkevésbé. Az állam dönthet erről, és ennek lehet létjogosultsága. Több állami és politikai vezető ezt ettől függetlenül is megteszi, de én soha nem tettem. Ami a sportfinanszírozást illeti, biztos voltam és ma is lehetek abban, hogy ez törvényes és ésszerű volt, ráadásul közgazdasági tartalommal bírt. És teljesen harmonizált a fejlett világ gyakorlatával. A Ferencváros különben nem azonos a futballal. Az FTC egyesület – számtalan szakosztállyal; az akkor már létezett általános elv szerint a „profi futballt” társaságokba szervezték. A labdarúgó kft. az FTC tulajdonában volt. A támogatás és a reklámszerződés sem azonos fogalmak. Közpénz csak a költségvetési támogatásoknál kerülhetett szóba, és soha nem jutott a labdarúgó társasághoz, csak az egyesülethez. Ami a reklámszerződéseket illeti, a cél éppen az volt, hogy a sportot és ezen belül a futballt integráljuk a gazdálkodásba. Ne egyoldalú juttatásokat kapjanak, hanem ők is teljesítsenek viszontszolgáltatásokat. Ez a finanszírozási gyakorlat az EU azóta életbe lépett direktívájának is megfelel. A társadalmi szerepvállalás programja ösztönzi a cégek részvételét a társadalmi feladatok megoldásában, úgy hogy egyúttal saját tevékenységüket és profiljukat népszerűsítik, elfogadottá teszik. A kedvezményezetti körbe magától értetődően a sport is beletartozik, sőt, még a profi futball is. A vállalatok között ugyanúgy részt vesznek az állami és önkormányzati cégek, mint a magáncégek. Magyarországon a legnagyobb szponzorok sorában ott vannak az állami vállalatok, ahogy ez más országokban is tapasztalható. Ne feledje, hogy bonyolult szakmáról van szó, az ismereteket közhelyekkel és frázisokkal nem lehet helyettesíteni. És ahol nincs probléma, oda nem kellene képzelni. Gondoljon arra is, hogy Magyarországon a 100 százalékban állami tulajdonú Szerencsejáték Rt., az MVM Rt., a Paksi Atomerőmű, a Magyar Posta, az MFB stb. reklámjai, jótékonykodásai szüntelenül dicséretet kapnak. Pedig e cégek tulajdonképpen hirdethetetlenek. Az MVM – Az áram forrása megmosolyogtató és értelmetlen. Senki nem kifogásolja, hogy állami cégeknek/önkormányzatoknak sportegyesületeik vannak. Azt sem, ha futballklubjaik, sőt azt sem, ha azóta hozták létre ezeket, hogy Szabadi ellen leszámolás indult. A Paksi Atomerőműnek és az MVM Rt.-nek első osztályú csapata van. Pedig e klubok reklámértéke közel van a nullához. A Ferencváros esetében viszont ez előre mutató kezdeményezés volt, hiszen ha valahol lehetett, itt lehetett üzleti alapokra helyezni az egyesület és a labdarúgó kft. működését. És senki nem akarta kisajátítani az FTC-t, ami már évtizedek óta az FVM-hez és a jogelődjeihez tartozott. A reklám kölcsönösen előnyös, mert visszterhes ügylet. Ez nem olyan, mint a sportállás, ami volt régen. Furulyás János Zöld Mezőgazdasági Termelőszövetkezetében ötvenen „dolgoztak” a Fraditól. Ami a közpénzeket illeti, ahogy már említettem, az költségvetési átutalás volt. A bíróság évek alatt kiderítette, amit mindig is tudtam, hogy nem volt bűncselekmény és a költségvetési támogatás nem is volt előzmény nélküli. Sőt, 2003-ig zavartalanul tovább folytatták is. Mondhatnánk: a büntetőeljárás alatt az átutalás zavartalanul működött. Egyesületet, ha nem politikai vagy egyházi egyesület, törvényesen lehet költségvetési megtakarításból támogatni.
De nem emiatt mentettek fel, hanem azért, mert Benedek Fülöp volt elnök és közigazgatási államtitkár kötötte az átutalás alapjául szolgáló négyéves megállapodást. Benedek Fülöp Benedek Fülöppel erről állapodott meg. A vád esetemben 169 millió forint átutalása volt, amit előbb hűtlen kezelésnek neveztek, majd sikkasztásnak. Az utóbbi a jogászok nyelvén azt jelenti, hogy idegen pénzt vesz igénybe, eltulajdonít. Ebből lett az a sajtóhír, hogy én ezt a pénzt a magam javára eltulajdonítottam volna. Pedig senki nem állíthatta, hogy az én számlámra került volna, de azt sem, hogy én írtam az átutalást, ami különben több olyan tételből állt, ami nélkül nem lehetett volna olimpiai felkészülés. Az összegeket átutalták a Ferencvároshoz, ahol ezt arra fordították, amire kellett. Az Állami Számvevőszék is ellenőrizte a felhasználását, de a minisztérium költségvetési, valamint ellenőrzési főosztálya is. Nem is tudom, hogy egyáltalán miről beszélünk? A 800 milliós adósságot ledolgozta a klub az alatt az idő alatt, amíg én elnökhelyettes voltam. Igaz, nagyon utálták, hogy szigorú rendet vezettem be a gazdálkodásban. A gazdálkodás belső ügyeiért egy újonnan felállított poszton levő vezető, a gazdasági igazgató felelt. A szerződéseket az FTC jogásza készítette elő. Ehhez képest azt állították, hogy én fogalmazgattam a szerződéseket. Ha mindent én csináltam volna a minisztériumban, akkor sem tettem volna ilyet, mert nem vagyok jogász, és napi 16 órát dolgoztam érdemi kérdésekben. Az, hogy a szerződések egy része hasonlított a többihez, az érthető, mert azonos tevékenység lefedéséről szólt. Ezzel együtt, ha valamelyik cég úgy gondolta, hogy neki testre szabott szerződés kell, ilyet kötött. Hozzá kell tennem, soha, senkit nem utasítottam arra, hogy a Ferencvárossal szerződést kössön. Az elv az volt, hogy a cégeket nyereségessé kell tenni, és ez csak akkor lehetséges, ha önállóak és egyben felelősek a tetteikért. A tárgyaláson is sokan elmondták, hogy a cégek önállóságát mindenféle beavatkozási kísérlettől megvédtem. Ebből következik az is, hogy a saját beavatkozási kísérleteim sem merültek fel semmilyen tekintetben. Ha egyetlen esetben is felmerült volna, akkor a prémiumosztásnál a cég vezetője azt mondja, hogy azért nem lettek nyereségesek, mert ezt vagy azt kellett csinálni. A vallomásokat bizonyos irányba terelték. Emiatt ma már kideríthetetlen a vallomások alapján az igazság, mert a tanúkat befolyásolták, sőt, egzisztenciálisan érdekeltté tették abban, hogy az elvártaknak megfelelő tanúvallomásokat tegyenek. Ilyen volt például Boros Imre ellenem tett névre szóló feljelentése, amiben az FTC-vel kötött szerződéseket bűncselekménynek minősíti. A cégvezetőknek, ha nem akartak bajba kerülni, el kellett ezektől utólag határolódniuk. Boros Imre levélben utasította a cégvezetőket, hogy azonnal függesszék, majd bontsák fel a szerződéseket. A megtett lépéseikről küldjenek a miniszternek igazoló jelentést. A nyomás ellenére a tárgyaláson többen elmondták, mennyire hasznos volt az Üllői úton kihelyezett reklám. De volt olyan jó üzleti érzékű cégvezető, aki rájött, hogy négyzetméterei továbbadásával is kereshet, de ezt a szerződést neki is fel kellett mondania. Negyvenből tizenhat cégnek volt reklámszerződése, tehát a reklámozás nem volt kötelező. Boros távozása után a közigazgatási államtitkár felhívta a cégvezetők figyelmét, hogy a szerződéseiket kölcsönös megegyezéssel bontsák fel, mert sem a jogellenes kényszer, sem a nem teljesítés nem áll meg. Egy stréber cégvezető mégis közölte, hogy ő a kényszerre hivatkozva mondja fel a szerződést. A Bács-Kiskun megyei bíróságon jogerősen vesztett, és kénytelen volt az egész évre szóló reklámdíjat kifizetni. Az elsőfokú bíróság mégis azt állította, hogy a reklámszerződésekkel olyan kár érte – no nem az államot, hanem – az állam tekintélyét, amit meg kell torolni. Az ítélet szóbeli indoklásban az hangzott el, hogy két szempontot kell mérlegelnie a bíróságnak. Az egyik a jog, a másik az állam érdeke. Elismerték, hogy a hűtlen kezelés nem áll meg. A bíró – mint közölte – megtalálta a megoldást, hogy mégis elítéljen. Az ítélethirdetés napján átminősítette a szerződéseket hivatali visszaéléssé. Ez ellen már nem volt lehetőségem előadni a védekezésemet. Azt mondta, hogy bár jogilag ez sem áll meg hibátlanul, de olyan fontos az állam tekintélyén esett sérelem megtorlása, hogy engedményt kell tenni a jog hátrányára. Az állt még az ítéletben, hogy saját érdekkörömnek jogtalan előnyt biztosítottam, a cégek rovására meg jogtalan hátrányokat. Pedig nem az én érdekköröm volt a Ferencváros, hanem a minisztériumé.