Rövid, de súlyos betegség után hunyt el, mindössze 55 évesen Kálloy Molnár Péter. Pályatársai, egykori kollégái megrendülten búcsúznak tőle, sokan nem találják a szavakat e páratlan tehetség elvesztésére. December 1-je este, halála napján még előadása lett volna.
„Megrendülten állunk kollégánk, barátunk Kálloy-Molnár Péter halálhíre előtt. Ma este S.Ö.R.-t (Shakespeare Összes Rövidítve - a szerk.) játszottunk volna… Drága Péter, nagyon fogsz hiányozni" – írta Facebook-oldalán a 6szín Társulat.
Szintén búcsúzott Kálloy Molnár Pétertől a József Attila Színház: „Megrendülten búcsúzunk tőle, és köszönjük mindazt, amit a közös munkák során kaptunk tőle. Nézőink a La Mancha lovagja előadásban, Sancho szerepében láthatták őt színházunk színpadán. Emlékét örökké őrizzük."
Hosszan méltatta a színészt egykori színháza, a Vígszínház, kiemelve, hogy Kálloy Molnár Péter „A magyar színházi szakma sokoldalú, játékos kedvű és mégis letaglózóan érzékeny alkotója volt: könnyedsége és improvizatív szabadsága mögött mindig komoly mesterségbeli tudás, fegyelmezettség és végtelen kíváncsiság állt. Ritka tehetséggel volt képes ugyanazzal a természetességgel komédiát és tragédiát játszani, és a legváratlanabb vagy legnehezebb pillanatokban is élővé, személyessé, emberivé formálni egy jelenetet."
Megrendülten búcsúzott Pokorny Lia, akivel a nagy sikerű Beugró című improvizációs műsorban és előadássorozatban szerepeltek sokáig, Szabó Győző szerint még bizakodó volt a gyógyulását illetően, s Rudolf Péter is emlékezett: évtizedek óta részei voltak már egymás életének.
De nem csak a kollégák, közéleti szereplők sora is kifejezte részvétét: Gréczy Zsolt, a DK politikusa, Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták alapítója, Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. De még a zenészek is: a tankcsapdás Fejes Tamás, a Kowalsky meg a Vega zenekarból Szórád Csaba is megrendülten írt - utóbbi a Rendíthetetlen című számukhoz készült klip forgatására emlékezett. A Beugró című műsor rajongója vagyok, voltam és nagyon örültem mikor szóltak, hogy a klip egyik főszereplője Kálloy Molnár Péter lesz! A forgatás alatt besurrantam megnézni a jelenetét, hogy mi is az a színészet… azt hiszem, ezt a szintet már nem lehet tanulni! Erre születni kell".
Kálloy Molnár Péter ugyanakkor keserűen nyilatkozott életében arról, mennyire bántja, hogy nem ismeri el a szakma.
„Az elmúlt 35 év alatt sose kaptam még semmit. Miért van az, hogy 35 éve senki nem mondta azt, hogy én vagyok olyan jó, mint a Gipsz Jakab, ismerjük már el őt is...? Mikor már a tanítványaim is Jászai-díjasok, én meg nem. Soha, a pályám alatt senkinek nem jutott eszébe, hogy elismerjen.
Egy kivétel volt, s a nyilatkozatát is ezen esemény után adta Kadarkai Endrének tavaly, amikor a Televíziós Újságíróktól megkapta a legjobb férfi mellékszereplő díját, ez jólesett neki.
„Tudod, mi ebben a jó? hogy a Jóisten megsimogatja egy kicsit a fejedet, érted?
Kálloy Molnár Péter családja az MTI-vel azt közölte, a színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró rövid lefolyású betegségben hunyt el. A búcsúztatás részleteiről később adnak tájékoztatást.


