2022. június 29. - Péter, Pál
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Ennyibe kerül az SZJA mentesség

A kormány döntése szerint 2022. január 1-től a 25 év alatti munkavállalók mentesülnek az SZJA fizetése alól. Ez a NAV legfrissebb elérhető (2020. évi) adatai szerint akkor 95 milliárd forintjába került volna az adófizetőknek, s közel 450 ezer fiatalt érintett volna.
2022. január 12. szerda 11:31 - HírExtra

Fontos azonban kiemelni, hogy a 2020-as évi adatokra jelentős hatással volt a koronavírus járvány 1. illetve 2. hulláma (pl. a diák és alkalmi munkákra). Ez azt is jelenti, hogy a 95 milliárd forintos költség a 2022-es évben elérheti a 140 milliárd Ft-ot. Ennek oka, hogy 2020-ban 17,5 ezer fő már érvényesített gyermekkedvezményt az SZJA-ban, sőt, 5,6 ezer fő már a járulékokból is levonhatott.

Ahogy a következő táblázatban is látható, a 25 év alattiak körében a nagy többség (58%) bruttó havi 100 ezer forintnál kevesebbet keres. Ennek oka, hogy ebben a korosztályban jellemző az alkalmi, valamint a diákmunka, amit sok esetben csak időszakosan (például nyári szünet alatt), vagy csak hétvégenként, esetleg a hét egy-két munkanapján végeznek a tanulás mellett. 2020-ban a 25 év alattiak 16%-a keresett havi 250 ezer Ft felett, így ők havonta 37,5 ezer Ft-ot meghaladó többletre számíthattak volna.

A GKI azt is megvizsgálta, hogy egyes bérszintek esetén mekkora kedvezményt jelent a rendelet a 25 év alattiak számára. Ebből kiderül, hogy 2022-ben egy közmunkásbért kereső 25 év alatti 16,5 ezer forintot, egy minimálbért kereső 30 ezer forintot, egy garantált bérminimumot kereső 39 ezer forintot, míg egy átlagbért kereső 64,2 ezer forintot vihet haza többletként.

Keresetek és a 25 év alattiaknak járó kedvezmény mértéke (2022)

 BruttóbérNettó bér kedvezmény nélkülKedvezmény
Közmunkásbér110 0007315016 500
Minimálbér200 00013300030 000
Garantált bérminimum260 00017290039 000
Átlagbér (2021. III. negyedév)*428 00028462064 200

*: az 5 fő alatti cégek nélkül

Forrás: GKI Zrt saját számítása alapján 

Mindez azonban csak abban az esetben jelent jelentős nettó keresetemelkedést a 25 év alattiak számára, ha ezt a munkáltató is elfogadja. Ha a foglalkoztató nem kíván bérfeszültséget okozni a kedvezmény érvényesítésével, akkor megteheti, hogy a bruttó bért úgy mérsékli, hogy a nettó kereset kevésbé emelkedjen. Ebben az esetben a rárakódó bérköltség egy részét is megtakaríthatják. 

Egy másik lehetőség, hogy a fiatalok körében a bérek befagyasztásával él a munkáltató, illetve a munkaidőt csökkenti azonos bruttó bér mellett. Kiemelkedően igaz lehet ez a kiszolgáltatott foglalkoztatottak esetében. További kérdés, hogy amennyiben egy munkavállaló betölti a 25. életévét, hogyan tudja pótolni a hirtelen kiesett jövedelmet.

Forrás: GKI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását