Belföld
Zöld jelzést kapott a tervezés: elindulhat a Petőfi híd felújításának első üteme
A Petőfi híd műszaki állapota folyamatosan romlik, ezért a Budapesti Közlekedési Központ már 2021 és 2023 között előkészítette a korszerűsítés tervezését. A folyamat most újabb mérföldkőhöz érkezett: a Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága 2026. február 24-i ülésén döntött az engedélyezési tervdokumentáció elkészítéséhez és a szükséges hatósági engedélyek megszerzéséhez szükséges forrás biztosításáról. Ezt követően, február 25-én a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta a tervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását.
Az engedélyezési tervek és a hatósági jóváhagyások birtokában a közgyűlés várhatóan 2027 őszén határozhat a felújítás pontos műszaki tartalmáról, valamint a kiviteli tervek elkészítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról.
Több lépcsőben is megvalósulhat a korszerűsítés
A Petőfi híd indokolt, teljes szerkezeti felújítása – a főváros aktuális pénzügyi helyzetéhez igazítva – akár több ütemben is megvalósítható. A tervezési felhívás előkészítéséről a Fővárosi Közgyűlés még 2025 novemberében döntött. Az engedélyezési dokumentáció elkészülte után, a várható kivitelezési költségek ismeretében a városvezetésnek 2027 őszén kell mérlegelnie, hogy teljes körű rekonstrukció vagy részleges, több lépcsőben történő beavatkozás valósuljon meg. A döntés során a pénzügyi lehetőségek és a közlekedésszervezési szempontok egyaránt meghatározóak lesznek.
A legszükségesebb állagmegóvó munkálatokat akkor is el kell végezni, ha a teljes körű felújításhoz szükséges, jelenlegi becslések szerint bruttó 40–45 milliárd forintos forrás nem áll rendelkezésre.
Évek óta tart az előkészítés
A beruházás előkészítése nem most kezdődött: 2021 és 2023 között tanulmányterv, valamint fő- és célvizsgálatok készültek. A BKK emellett összeállította a tervezés közbeszerzéséhez szükséges műszaki dokumentációt is. A közbeszerzés elindításához szükséges pénzügyi fedezetet a Fővárosi Önkormányzat a 2026. évi költségvetésében biztosította. A BKK és a Főváros közötti forrásszerződésről a Tulajdonosi Bizottság 2026. február 24-én döntött.
A határozat alapján a BKK engedélyezési tervszinten tervezteti meg a híd teljes felújítását. Az engedélyezési szakasz lezárása után a Főváros – saját forrásai, illetve az esetlegesen rendelkezésre álló állami támogatások ismeretében – dönthet arról, hogy a kivitelezési tervekben kizárólag állagmegóvó beavatkozások, vagy egy átfogó, teljes körű rekonstrukció és fejlesztés szerepeljen. Az ütemezés lehetőséget teremt arra, hogy amennyiben rendelkezésre áll a kivitelezéshez szükséges fedezet, a munkálatok mielőbb megkezdődhessenek. Ez különösen fontos a további állapotromlásból fakadó esetleges forgalomkorlátozások és a költségnövekedés elkerülése érdekében.
A tervezés pontos költsége a közbeszerzési eljárás sikeres lezárása után válik ismertté. A szükséges forrást a Fővárosi Önkormányzat biztosítja.
Évtizedek óta esedékes a teljes rekonstrukció
A Petőfi híd utolsó teljes körű felújítása 1979–1980-ban történt, míg részleges beavatkozásra 1996-ban került sor. 2013–2014-ben megszüntették a vasbeton pályalemez dilatációit, amelyek beázása jelentős korróziós károkat okozott a pálya alatti tartószerkezetben.
A Duna-hidak esetében jellemző 30–35 éves nagyfelújítási ciklust figyelembe véve a korszerűsítés mára elkerülhetetlenné vált.
Az acélszerkezeteken és a vasbeton elemekben számottevő korróziós és szerkezeti károk mutatkoznak. A szigetelési hiányosságok miatt a pályalemez több helyen átnedvesedik, felújításra szorulnak a hídfősaruk, a járdák és a korlátok is. Emiatt a Petőfi híd a BKK és a Budapest Közút által javasolt híd- és műtárgyfelújítási program élén szerepel.
A teljes körű felújítás és fejlesztés előzetesen bruttó 40–45 milliárd forintba kerülhet. A végleges költség azonban csak a részletes tervek és a kiviteli dokumentáció elkészítése után határozható meg. A beruházás végösszegét nemcsak a műszaki tartalom, hanem a megvalósítás időpontja is befolyásolja: az állapot további romlása, az infláció, valamint az építőanyag- és munkaerőköltségek változása mind hatással vannak a szükséges ráfordításra.
A mielőbbi beavatkozás tehát nem csupán műszaki, hanem gazdasági szempontból is indokolt. A kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás – a tervezési szakasz lezárását követően – várhatóan 2028 őszén indulhat el, míg a tényleges munkakezdés – megfelelő forrás rendelkezésre állása esetén – 2029-ben kezdődhet meg.
A Lánchíd után újabb nagy projekt jöhet
A főváros számára nem jelent újdonságot egy nagyszabású hídrekonstrukció lebonyolítása: a Lánchíd 2021 és 2023 között, 25 hónap alatt újult meg, és Budapest egyesítésének 150. évfordulójára ismét teljes pompájában szolgálhatta a várost.