Életmód
Miért sebezhetőek a magyar erdők – és mit tehetnénk a megóvásukért?
Aszalós Réka, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont erdőökológusa szerint a klímaváltozás és a biodiverzitás-válság miatt gyökeres szemléletváltás kell: kevesebb tarvágás, több örökerdő és kíméleti terület a hazai erdőkben.
Az erdő nem pusztán faanyag-forrás, hanem összetett ökoszisztéma, amely a klímaszabályozásban, a vízmegtartásban, a talajvédelemben, a rekreációban és a biodiverzitás megőrzésében is alapvető szerepet játszik – hangsúlyozza Aszalós Réka, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont erdőökológusa. Szerinte a klímaváltozás és a biodiverzitás-válság miatt szemléletváltásra van szükség a hazai erdőkezelésben.
Magyarországon az erdők mintegy 90 százalékát vágásos üzemmódban kezelik, sőt még a fokozottan védett területek közel fele is ide tartozik. A nagy kiterjedésű véghasználatok és az egy-két fafajra alapozott felújítások egykorú, szerkezetileg szegény erdőket eredményeznek, amelyek sérülékenyebbek a klímaváltozással, kártevőkkel és szélsőségekkel szemben. A probléma nem önmagában a fakitermelés, hanem annak túlsúlya, a vágásterületek mérete és a kímélő módszerek hiánya.
Alternatívát jelenthet a folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő (szálaló) üzemmód, ahol egyedi fák vagy kisebb facsoportok kitermelése történik. Ez változatosabb szerkezetet, több fafajt és több mikroélőhelyet eredményez. Ennek ellenére hazánkban aránya mindössze 2 százalék, bár egyes állami erdőgazdaságoknál – például a Pilisi Parkerdő Zrt., a Bakonyerdő Zrt. és a Mecsekerdő Zrt. területein – fokozatosan növekszik. A módszer alkalmazását a Pro Silva szakmai ajánlásai is segítik.
Kulcsszerepe lenne a faanyagtermelést nem szolgáló erdők arányának növelésének is. Ezek aránya jelenleg csak 5 százalék, miközben éppen ezekben tudnak kialakulni az olyan lassú, természetes folyamatok – például a nagy mennyiségű holtfa felhalmozódása –, amelyek az erdei élővilág fennmaradásához nélkülözhetetlenek. Különösen fontos lenne az idős, 150 év feletti állományok és ritka élőhelyek megőrzése.
A cikk szerint minden kezelt erdőrészlet 5–10 százalékán kíméleti területeket kellene kijelölni, ahol a természetes erdődinamika érvényesülhet, és megőrizhetők a vizes élőhelyek, sziklakibukkanások vagy változatos szerkezetű foltok. Jó példaként említi a Csarna-völgy vadonterületét a Börzsöny hegységben. A kis, de jól elhelyezett élőhelyfoltok hálózata az úgynevezett „lépőkő-elmélethez” kapcsolódik, amelyet Ulrich Mergner dolgozott ki.
Végül a tanulmány kiemeli: az idős fák, a holtfa és a természetes erdőszerkezeti elemek visszahagyása – az úgynevezett retention forestry szemlélet – alapfeltétele annak, hogy az erdők hosszú távon is ellenállóak és élővilágban gazdagok maradjanak.