Bűnügy

Szőlő utcai botrány: új tanúvallomás került elő az ügyben

Újabb súlyos állítások láttak napvilágot a Szőlő utcai ügyben: a 444 birtokába jutott tanúvallomás szerint egy nem intézetis lány azt állítja, hogy Juhász Péter Pál éveken át érzelmi függésben tartotta és szexuálisan bántalmazta.

A 444 megszerezte a Szőlő utcai ügy egyik tanúvallomását, amelyben egy fiatal nő még 2025 júliusában arról beszélt, hogy a Juhász Péter Pál, a Budapesti Javítóintézet májusban letartóztatott korábbi igazgatója hosszú éveken át érzelmi és szexuális visszaéléseket követett el vele szemben.

A tanúvallomást tevő lány hangsúlyozta: soha nem volt a javítóintézet lakója. Elmondása szerint általános iskolás volt, amikor egy, az iskolájában tartott drogprevenciós előadás után kapcsolatba került Juhász Péter Pállal. A férfi akkoriban az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság munkatársaként dolgozott, emellett rendszeresen tartott drogprevenciós foglalkozásokat is. A lány ekkor mindössze 13–14 éves lehetett. A vallomás szerint a kapcsolat éveken át tartott, és ez idő alatt a lánynak többször kellett szexuális visszaéléseket elszenvednie. Állítása szerint Juhász Péter Pál szexuálisan bántalmazta őt, ugyanakkor azt is rögzítette: a férfi nem kényszerítette prostitúcióra. A visszaélések kezdetekor a lány még nem töltötte be a 18. életévét.

A Szőlő utcai javítóintézet ügye 2025 májusában került a középpontba, miután a rendőrség letartóztatta az intézmény akkori igazgatóját. Az év végére a Szőlő utcai botrányként elhíresült ügyben már kilenc gyanúsítottja volt a nyomozásnak, amely az idő előrehaladtával egyre összetettebbé vált.

A kormány 2026 januárjának végén rendelettel bezáratta a Szőlő utcai javítóintézetet. A döntés értelmében egy új, országos hatáskörű javítóintézetet hoznak létre, amely a megszűnő intézmények feladatait veszi át. Az eddigi hatósági lépések alapján az intézmény működésével összefüggésben már összesen 11 embert gyanúsítottak meg.

Az ügy továbbra is folyamatban van, a hatóságok vizsgálják az újabb tanúvallomásokban foglalt állításokat.

Forrás: 444

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.