A jelenlegi világrendből csak a gazdasági és politikai elit profitál

A neoliberális gazdasági modell az 1970-es évektől vált uralkodóvá, és a privatizációra, a profitmaximalizálásra, a tőketulajdonosok megerősítésére, valamint az adóterhek csökkentésére épül a leggazdagabbak számára. Ennek következménye a vagyon extrém koncentrációja lett, amely mára nemcsak a társadalmi igazságosságot, hanem a demokratikus rendszerek működését is aláássa.

A WEF friss Globális Kockázati Jelentése elismeri, hogy a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenség sok más válságforrással összefügg, mégis csak a hetedik legnagyobb kockázatként kezeli. Az elemzés az egyenlőtlenséget elsősorban szubjektív elégedetlenségként írja le, miközben figyelmen kívül hagyja a probléma lényegét: azt, hogy a közösen megtermelt javakból ki és milyen arányban részesül.

A gazdaság nem egyéni teljesítmények laza halmaza, hanem egymásra épülő rendszerek összessége. A magas profitokat termelő ágazatok a közszféra alulfizetett dolgozóira – pedagógusokra, egészségügyi alkalmazottakra, gondozókra – támaszkodnak. Ennek ellenére az elmúlt évtizedekben a munkából élők pozíciója romlott, miközben a tőketulajdonosok vagyona nőtt, az adórendszerek pedig egyre inkább a munkavállalókat terhelték.

Történelmi elemzések szerint az extrém vagyonkoncentráció hosszú távon társadalmi összeomláshoz vezethet. Korábban a gazdagok válsághelyzetekben gyakran a közösség segítségére siettek, ma azonban inkább a saját érdekeik védelme dominál. Kutatók szerint a globális kapitalizmus is egy válaszúthoz érkezett: vagy mélyreható átalakulás következik, vagy rendszerszintű válság.

Mindezek ellenére Davosban alig esik szó a gazdasági rendszer alapjainak újragondolásáról. Ennek oka egyszerű: a politikai és gazdasági elit profitál a jelenlegi modellből. Amíg a neoliberalizmus kérdése tabu marad, addig a világ legégetőbb problémái sem érthetők meg teljes mélységükben – és valódi megoldások sem születhetnek.