Bűnügy
Pert nyert a Pázmány ellen az LMBTQ-témájú tanulmánya miatt elbocsátott docens
Komoly vereséget szenvedett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem: a bíróság kimondta, jogellenesen bocsátották el azt a docenst, akinek kutatása a vallásosság és a melegek társadalmi megítélése közti kapcsolatot vizsgálta.
A pénteken kihirdetett ítélet szerint az egyetemnek 15 napon belül vissza kell állítania Bognár Bulcsu jogviszonyát, akit 2024 nyarán rúgtak ki. A döntésről a Hvg.hu számolt be elsőként.
A bíróság egyértelművé tette: Bognárt védett tulajdonsága, vagyis vélt világnézete miatt érte hátrány. A döntés szerint valójában azért bocsátották el, mert társszerzője volt egy LMBTQ-témájú tanulmánynak. Bár az egyetemen korábban nem volt tiltott az ilyen jellegű kutatás, egy idő után megváltozott a gyakorlat: több tanú is arról számolt be, hogy LMBTQ-val kapcsolatos előadásokat és kutatásokat korlátoztak.
Gazdasági indokokra hivatkoztak
A Pázmány hivatalosan gazdasági és hatékonysági okokra, valamint korábbi panaszokra hivatkozott, ezek azonban nem szerepeltek a felmondás indoklásában. A bíróság és a docenst képviselő TASZ szerint a menesztés valójában megtorlás volt. Bognár ugyanis kifogásolta, hogy egy új dékáni utasítás kizárta a „katolikus szellemiséget sértő” tanulmányokat a publikációs honoráriumból. Az érintett 720 ezer forintos juttatását az egyetem végül a per során kifizette.
Az egyetem vezetői elismerték: nem tartják kívánatosnak az LMBTQ-témák kutatását, és nem akarnak erre forrásokat fordítani. A bíróság szerint ez önmagában még jogszerű lehetne, azonban hiányoznak az egyértelmű szabályok és garanciák. Az ítélet hangsúlyozza: nem világos, mit jelent pontosan a „katolikus szellemiség” elvárása, ami önkényes döntésekhez vezethet. Ráadásul az egyetem világi tevékenységeire az állami munkajogi és diszkriminációellenes szabályok is vonatkoznak.
Többmilliós kártérítés jár a docensnek
A döntés értelmében a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek 4,26 millió forint elmaradt bért kell kifizetnie késedelmi kamattal együtt, valamint meg kell térítenie a 2,14 millió forintos perköltséget is.
Az ítélet egyelőre nem jogerős.
Fotó: Pixabay