Kultúra

Február 6-án temetik Tarr Bélát

Február 6-án, a Fiumei úti sírkertben helyezik végső nyugalomra a 70 éves korában elhunyt filmrendezőt.

A Magyar Filmművészek Szövetsége szűkszavú bejegyzésben adta hírül, hogy Tarr Béla temetése február 6-án, 14 órakor lesz a Fiumei úti sírkertben. A búcsúztatás feltehetően nyilvános, a szertartás egyéb protokolljáról egyelőre nem közöltek információkat.

 

A magyar kultúra pécsi születésű, Balázs Béla-díjjal és Kossuth-díjjal is elismert legendás alakja január 6-án hunyt el, hosszú betegeskedés után.  Tarr Bélát a nemzetközi közvélemény is a legnagyobb rendezők között tartotta számon. Bár élete fő művének a Sátántangót (1994) említik a kritikusok, a mindössze 22 éves korában, vizsgafilmként forgatott Családi tűzfészek (1979), a Szabadgyalog (1981), a Panelkapcsolat (1982), az Őszi almanach (1984) vagy a Kárhozat (1987) és a Werckmeister harmóniák (2000) szintén megkerülhetetlen művei. Tarr Béla barátsága, együttműködése is legendás a Nobel-díjjal frissen kitüntetett Krasznahorkai Lászlóval, akivel az 1987-es Kárhozattól kezdtek együtt dolgozni. Miként Hranitzky Ágnes vágó és Víg Mihály zeneszerző is Tarr állandó alkotótársai voltak.
Címkék:

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.