Belföld
Végre kiderült: ennyibe került a nemzeti konzultáció
400 milliónál is többe kerültek a nemzeti konzultációs ívek gyártása, több mint 200 ezer ívet ki sem postáztak. Csak úgy, mint a Voks2025 szavazólapjait, most is Balásy Gyula cége végezte a gyártást, igaz tavaly 50 millióval olcsóbban vállalta azt.
Hosszabb huzavona után végül kiadta a Miniszterelnöki Kabinetiroda Szalóki Viktornak, az aHang politikai igazgatójának a legutóbbi nemzeti konzultáció kapcsán igényelt közérdekű adatokat. A civil szervezet a napokban tett közzé egy közleményt, amelyben leírták, hogy hiába nyújtottak be adatigénylést, a törvényi kötelezettség ellenére Rogán Antal tárcája nem volt hajlandó válaszolni. Többszöri megkeresés után kapták meg végül január 14-én.
Mint ismert, 2025. október 1-én indította el a kormány a legutóbbi nemzeti konzultációját, amely a Tisza állítólagos adóterve – ezt a párt több alkalommal is cáfolta, hogy bármi közük lenne ahhoz az anyaghoz, amit az Index jelentetett meg – ellen tiltakozik. A kormány oldalán feltüntetett hivatalos eredmény szerint a “Tiltakozzunk Az Adóemelés Ellen!” nemzeti konzultációt 1 604 174 ember küldte vissza, azonban míg korábban legalább az online és a print ténytanúsítványokat és közjegyzői okiratokat feltöltötték, most már ezt sem tették meg.
Szalóki Viktor, az aHang politikai igazgatója tavaly év végén, december 5-én küldött közérdekűadat-igénylést a Miniszterelnöki Kabinetirodának, amelyben az alábbi kérdéseket tette fel:
- Hány konzultációs ív került legyártásra?
- Hányan voltak, akik december 7-ig lemondták a nemzeti konzultáció kézbesítését?
- Mennyibe került a nemzeti konzultációk nyomdaköltsége?
- Melyik cég gyártotta a konzultációs éveket?
- Hogyan került ellenőrzésre, hogy egy magánszemély nem tudta online és postai úton is kitölteni a konzultációs ívet?
- Hány konzultációs ív került postázásra?
- Mely médiumokkal, sajtóorgánumokkal – televíziós csatorna, rádió, nyomtatott újság, online hírportál – kötött szerződést a kormány, hogy hirdesse a konzultációt?
- Hány forintba kerültek a hirdetések összesen (TV reklámok, online média felületeken való reklámozás, közösségi médiában reklámozás, nyomtatott sajtóban reklámozás)?
Válaszok
Csak úgy, mint az elmúlt években, ezúttal is 7.800.000 db konzultációs ív került legyártásra. A gyártást Balásy Gyula cégétől a Lounge Design Kft.-től rendelte meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda. A legyártott ívek nyomdaköltsége pedig bruttó 401.152.360,- Ft volt. Érdekesség, hogy tavaly is Balássy cége csinálta a Voks2025 szavazólapjait, amiből szintén 7,8 millió darabot nyomtak, akkor azonban azt meg tudták csinálni 50 millió forinttal olcsóbban, 351 millió forintért.
Arra a kérdésre, hogy ezúttal hogyan ellenőrizték, hogy egy magánszemély vagy csak online, vagy csak postai úton adja le a konzultációs ívét az írták Rogánék: “a kormányzat tisztelettel fordul a magyar emberek felé, hisz abban, hogy a polgárok felelősségteljesen és becsülettel kívántak élni a véleménynyilvánítás lehetőségével nagy horderejű kérdésekben.”
Szintén érdekesség, hogy míg az eggyel korábbi nemzeti konzultáció (Magyarország meg tudja csinálni) kapcsán a Miniszterelnöki Kabinetirosa kiadta azt az adatot, hogy hányan voltak, akik lemondták a nemzeti konzultáció kézbesítését adott időpontig, most már azt írták az aHangnak válaszban, hogy a Kabinetiroda nem minősül adatkezelőnek, így megtagadták a válaszadást.
A válaszokból még kiderült, hogy összesen 7.543.855 db ívet adtak fel postán, vagyis közel 300 ezer darab ívet ki sem postázott a kormány.
Hogy mely médiumokkal, sajtóorgánumokkal – televíziós csatorna, rádió, nyomtatott újság, online hírportál – kötött szerződést a kormány, hogy hirdesse a konzultációt, illetve, hogy hány forintba kerültek a hirdetések összesen (TV reklámok, online média felületeken való reklámozás, közösségi médiában reklámozás, nyomtatott sajtóban reklámozás), a Kabinetiroda azt írta, hogy ezen adatok kiadása aránytalan nehézséget okoz a tárcának, ezért annak megismerését csak személyes betekintéssel tudják biztosítani.
“Évek óta konzekvensen mondjuk el, és bizonyítjuk be, hogy a nemzeti konzultáció semmi más, mint az állam és a Fidesz összefonódása, egy manipulatív, hazug kampányeszköz. A mostani konzultáció témája mutatja meg a legjobban, hogyan használja a kormánypárt ezt az eszközt a kampányában, mindezt közben a magyar emberek pénzéből.” – értékelte a válaszokat Szalóki Viktor.