Belföld

Horn Gábor: A Tisza most már tartósan és jelentősen vezet, de a mozgósítás még nem kezdődött el

A Medián legfrissebb közvélemény-kutatási adatai szerint a Tisza már 12 százalékkal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt, 51-39-re. A teljes népességben 40-33 az eredmény, ami közel 600 ezer ember - ez a 7 százalékpontos különbség Török Gábor politológus szerint már nehezen behozható. Ugyanakkor Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke több olyan körülményre is figyelmeztet, amelyek miatt az ellenzéknek óvatosnak kell lennie: így például arra, hogy Orbán maradásában többek között az orosz diktátor érdekelt.

„Komolyan kell venni az eredményeket, tényleg jelentősen vezet a Tisza (nem csak a Mediánnál, hanem az Ideánál is, és ha megnézzük a Republikon decemberi eredményeit, az is a teljes népességben 5 százalékkal, a biztos pártválasztóknál 10 százalékkal vezet). De a választás nem most lesz, hanem három hónap múlva, ez a politikában nagyon nagy idő. Nem gondolom, éppen ezért, hogy eldölt volna már a választás” – emelte ki friss bejegyzésében Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke, hangsúlyozva, hogy a közvélemény-kutatás egy pillanatfelvétel a jelenlegi helyzetről és nem a kutatás torzít, de áprilisig a helyzet még bőven változhat. Több körülmény miatt is.

„Az állampártnak van három komoly tartaléka, amire egy itt és most kutatás nem tud választ adni. Egyrészt, a Fidesz az idősebb korosztályokban erős, ez a korcsport jóval nagyobb valószínűséggel megy választani, mint a fiatalabb korosztályok. Ez azonban egy kutatásból nem látszik, a telefonban könnyebb azt mondani, hogy mindenképpen elmegyek és kire szavazok. Másrészt – a mozgósítás szempontjából – nem elhanyagolható Orbánék elképesztő és törvénytelen erőforrás többlete. Persze leginkább közös pénzünkből, ami álláspontom szerint minden szeszempontból kimeríti a választási csalás fogalmát” – jegyezte meg Horn, hozzátéve, a mozgósítás szempontjából számít az egyéni jelölt beágyazottsága, a rendelkezésére álló – „akár törvénytelenül, kormányzati segítséggel megszerzett” – listák, információk.

Harmadrészt nem lebecsülendő, mérhetetlen tartaléka a Fidesznek a külföldi nagyhatalmak támogatása.

„Nem megkrédőjelezhető módon érdekelt Orbán maradásában az orosz diktátor, a háborús bűnös Putyin, érdekelt a kinai kommunista vezetés, hiszen hazánkon keresztül gondolják a beépülést az Unióba és ehhez jó partner a ‘kerék között’ botként működő Orbán, és végül a nagy barát Trump is Orbán maradásában érdekelt,

mint az általa is képviselt szélsőjobbos politikai tábor jelképe. Ezek olyan kiszámíthatatlan tényezők, melyek hatását nem tudja felmérni egy most készülő kutatás” – figyelmeztetett a kutató.

Sem elbíznia nem szabad magát az ellenzéknek, sem lebecsülni a kormánypártot. „A közvélemény-kutatások éppen is arra valók, hogy látva az eredményeket, változtassanak a politikai erők az eddig képviselt politikán. Nem a tükröt kell összetörni, ha nem hízelgő a kép, hanem egy új fodrászt keresni… Ezt tette, teszi – eddig nem átütő sikerrel – a Fidesz, amikor nyár elején, látva a kedvezőtlen eredményeket, megkísérelt új pályára állni (annyi azért mindenképpen eredménye ennek, hogy jelentősen megnőtt a fideszes szavazói aktivitás azóta). Magyar, a Tisza Párt tehát most már tartósan és jelentősen vezet, de nincs még vége, a mozgósítási verseny még el sem kezdődött.”

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.