Kultúra

53 év után kapta meg Presser Gábor a nem létezőnek hitt Bummm! aranylemezt

A létezéséről sem tudott, ám most végre a kezében foghatja Presser Gábor az LGT 1973-as klasszikus, Bummm! című albumának aranylemezét - ami akkoriban még 100.000 eladott példány után járt.

„Kissé váratlanul ért, hogy kb. 53 évvel a Bummm! című LGT lemez megjelenése után egy fényképen egy, a százezres eladott példányszámot “jutalmazó” Bummm! aranylemezt mutatott nekem Szebényi kollégám. Hogy ő ezt a nemrég még Hungaroton-tulajdonban lévő Rottenbiller utcai stúdió falán bökte ki, s egyből le is fotózta. Nehezen hittem a szememnek, eddig nem is tudtam, hogy létezik Bummm! aranylemez. Jó lett volna legalább kézbe venni” – kezdte a hihetetlen történetet Presser Gábor a Facebookon.

Az LGT harmadik nagylemeze, a Bummm! 1973-ban jelent meg, s ez volt a zenekar első albuma, amelyen Somló Tamás játszott, valamint az utolsó, ami Barta Tamás kilépése előtt jelent meg. Mivel Somló a zenekarba való belépéssel egy időben tanult meg basszusgitározni, a basszusszólamok nagy részét Barta játszotta fel helyette.

Mint Presser írta, 1974 szeptemberében az LGT hazatért a három és fél hónapos amerikai turnéja után. „Nem sok jót reméltünk a következő napoktól. S lőn. Barta Tomi Amerikában maradása okán kitört a balhé, vártuk a fejleményeket. Elsőnek az összes Bummm! albumot visszavonták a boltokból. Amikor ezzel kész voltak, szépen be is zúzták mindet. Mi meg – noha már rég túl voltunk a 100.000-ik eladott példányon – persze nem kaphattunk aranylemezt, mert Barta is ott volt a híres – Kemény György-féle – lemezborítón. Meg egyáltalán. Ha már Bartát nem tudták büntetni, mi legalább kéznél voltunk” – folytatta Presser, aki a napokban értesült arról, hogy valójában létezett az aranylemez.

„De hogy fizikailag is létezett az át nem adandó aranylemez, és mi még csak nem is láthattuk? Újra 2026. A Hungarotonnál (Fotexnet) egy kedves fiatal hölgy hallgatta meg azon telefonos javaslatomat, hogy hadd legyen ez a lemez nálam. Azt válaszolta, megbeszéli a főnökséggel, és visszahív. Másnap futár csengetett, s íme, a k e – z e m – b e n a Bummm! aranylemez! Hihetetlen! Köszönöm!” – hálálkodott a zeneszerző megjegyezve, a történetnek itt még nincs vége, de arról majd később számol be.

Címkék:

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.