Belföld

3 billió forint (!) ment el kormánypropagandára – Ebből 15 kórház is épülhetett volna

Az elmúlt 15 évben több mint 3000 milliárd, azaz 3 billió forint ment el kormányzati propagandára Magyarországon. Ennek az elképzelhetetlenül nagy összegnek bő fele, 1800 milliárd forint „csak” az állami média költségvetése. A HírExtra eljátszott a gondolattal, mi mindenre mehetett volna el ez a pénz.
Rogán Antal propagandaminisztériuma a 2015-ös fennállása óta több mint 1360 milliárdot költött kommunikációs célokra, ebből csak a kék kormányzati plakátokra fordított összeg 257 milliárd volt. Ugyanakkor a teljes összeg, ami kormányzati propagandára ment el az Orbán-kormányok elmúlt bő 15 évében, az a 3000 milliárdot, vagyis – leírva is szokatlan – a 3 billió forintot is meghaladja. Csak 2025-ben Rogánék 70 milliárdot költöttek kommunikációs célokra – mint a momentumos Bedő Dávid felhívta rá a figyelmet, ez már önmagában annyi pénz, hogy abból az Országos Mentőszolgálat teljes flottájának jelentős részét le lehetne cserélni.
De a 3000 milliárd forint tényleg olyan hatalmas összeg, és a jelentős része színtiszta gyűlöletre ment el, még ha azt „tájékoztató kampánynak” álcázták is. Ekkora összegnél el kell gondolkodnunk, hol máshol lett volna nagyságrendekkel jobb helye.
A 3000 milliárd forint a 2026-ra várható magyar GDP (kb. 95 000 milliárd Ft) több mint 3%-a, és a teljes éves állami kiadások (kb. 35 000 milliárd Ft) közel tizede. Ebben a léptékben az összeg alkalmas lenne Magyarország teljes alapvető közszolgáltatásainak fenntartására több hónapig, vagy évtizedes jelentőségű nagyberuházások egyidejű megvalósítására.

Mire lenne elég 3000 milliárd a közszolgáltatásokban?

Ha a 3000 milliárd forintot kizárólag egy-egy terület finanszírozására fordítanánk, így nézhetne ki a mérleg:
Egészségügy: Az összegből közel 1 évig finanszírozhatná az állam a teljes magyar egészségügyi ellátórendszert. Összehasonlításként: a kormány 2026-ban kb. 3800-4000 milliárd forintot fordít erre a területre összesen.
Oktatás: Nagyjából 1,5 évig fedezné a teljes köz- és felsőoktatás működési költségeit, a tanári bérektől az egyetemi támogatásokig.
Nyugdíjak: Kb. 5-6 hónapig lenne elegendő az ország összes nyugdíjának kifizetésére. A havi nyugdíjkiadás 2025-2026-ban 500-600 milliárd Ft körüli.
Honvédelem: Több mint 2 évig biztosítaná a Magyar Honvédség teljes működését és fejlesztéseit a jelenlegi megemelt védelmi költségvetési szintek mellett.

Milyen nagyberuházásokat lehetne megvalósítani belőle?

A 3000 milliárd forintból nemcsak folyó kiadásokat, hanem radikális modernizációt is lehetne finanszírozni.

Vasúti infrastruktúra: A teljes magyar vasúthálózat legkritikusabb szakaszainak felújítása (!) és a sebességkorlátozások (lassújelek) jelentős részének felszámolása bőven kijönne a pénzből, nagyjából 900 milliárd forintból megoldható lenne – tehát ebből az összegből háromszor is modernizálhatnánk a teljes hálózatot.
Kórházfejlesztés: Felépíthető lenne 3000 milliárdból legalább 10-15 darab, a legmodernebb technológiával felszerelt, több száz ágyas megyei centrumkórház. Egy új nagy kórházi tömb építése és felszerelése ma 150-250 milliárd lenne.
Úthálózat: Közel 1000 kilométernyi új autópályát lehetne építeni, a domborzati viszonyoktól függően 3-4 milliárd Ft/km áron számolva, vagy a teljes magyar alsóbbrendű úthálózatot (mellékutakat) tükörsimára lehetne aszfaltozni. Nem csak Lázár János kastélya előtt!
Energetika: Körülbelül 100-120 ezer lakóház teljes energetikai mélyfelújítását (szigetelés, nyílászárócsere, hőszivattyú) lehetne belőle finanszírozni, ami radikálisan csökkentené az ország gázfüggőségét.

Összességében 3000 milliárd forint egy olyan „aranytartalék”, amelyből

Magyarország minden állampolgárára jutna fejenként kb. 310 000 forint.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.