A Hunity péntek este emelkedett a magasba a Transporter–15 küldetés részeként, a SpaceX jól ismert Falcon–9 hordozórakétájával. A start helyszíne a kaliforniai Vandenberg Űrközpont volt, ahol a magyar eszköz mintegy 100 további műhold társaságában hagyta el a Földet.
A műhold fejlesztésében a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara alá tartozó Szélessávú Hírközlés- és Villamosságtan Tanszék Mikrohullámú Távérzékelés Laboratóriuma, valamint a Műegyetemi Rádió Club vett részt, szakmai főpartnerként pedig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatta a munkát.
A Hunity első jelei már meg is érkeztek. A fejlesztőcsapatnak nem kellett sokat várnia: szombaton már fogták is a Hunity első rádiójeleinek vételét a Műegyetem földi állomásán.
A 5×5×15 centiméter méretű, alig 868 grammos kisműhold több újdonságot is hoz: nyitható napelemszárnyak biztosítják számára a szokásosnál nagyobb energiaellátást.
Egy másik felnyíló egységen középiskolások által fejlesztett kísérleti panelek kaptak helyet – ez az első alkalom, hogy ilyen diákprojektek kerültek a BME diákműholdjára.
Komoly tudományos feladattal indult útnak
A Hunity nem üresen repült az űrbe:
nagy felbontású fedélzeti kamera,
mágneses és motoros stabilizációs rendszer,
többféle tudományos szenzor,
valamint különböző típusú napelemek űrbéli tesztjei képezik a műhold terhét.
A projekt az egyetemközi együttműködésekre is épít: a győri Széchenyi István Egyetem fejlesztőcsapata négy kísérleti panelt juttatott fel, a tavalyi Cansat Hungary verseny döntősei közül szerveződött diákcsapatok pedig további hat panelt készítettek, amelyeket a műhold nyitható oldalára szereltek.
Magyar rádióamatőrök is követhetik a jeleit
A Hunity rádióamatőr-sávban kommunikál, így a megfelelő felszereléssel akár magyar amatőrök is észlelhetik az adásait.
A fő irányítóállomás a BME E épületének tetején, a másodlagos pedig Érden működik.
Világrekord a magyar egyetemistáknál
A sikeres rajt nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is figyelemre méltó:
a BME fejlesztőcsapata jelenleg világelső a sikeresen pályára állt PocketQube kategóriájú műholdak számában – emelte ki az egyetem.
Fotó: Pixabay


