2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Okrán és fehérorosz Nobel-békedíj

Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz aktivista, az emberi jogokat védő Memorial orosz szervezet és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be péntek délelőtt a kitüntetést odaítélő testület Oslóban.
2022. október 7. péntek 13:06 - HírExtra

A Norvég Nobel-bizottság indoklása szerint a díjazottak a civil társadalmat képviselik hazájukban, és évek óta kiállnak azért, hogy az emberek szabadon bírálhassák a hatalomban lévőket és az állampolgárok alapjogai érvényesülhessenek.
    
"Kiváló munkával dokumentálták a háborús bűnöket, az emberi jogok megsértését és a hatalommal való visszaélést. Együtt azt demonstrálják, milyen fontos a civil társadalom a béke és a demokrácia szempontjából" - tudatta közleményében az oslói testület.
    
Alesz Bjaljacki a demokráciapárti mozgalom egyik alapítója volt Fehéroroszországban a nyolcvanas évek közepén. Életét annak szentelte, hogy segítse hazája békés és demokratikus fejlődését. Ő alapította a Vjaszna nevű emberi jogi szervezetet 1996-ban egy vitatott alkotmánymódosítás hatására, amely teljhatalommal ruházta fel az elnököt. A változtatás miatt tömegtüntetések kezdődtek. A Vjaszna támogatta a bebörtönzött tiltakozókat és családtagjaikat. Az elmúlt években a szervezet egyre nagyobb befolyásra tett szert. Egyik fő feladatává a börtönben elkövetett kínzások és jogsértések dokumentációja vált.
   
 Alesz Bjaljacki több alkalommal ült börtönben aktivizmusa miatt: 2011-től 2014-ig, illetve 2020-től napjainkig. Jelenleg tárgyalás nélkül tartják fogva. A Nobel-békedíjat odaítélő bizottság aláhúzta: a hatalmas nehézségek sem tántorították el a jogvédőt attól, hogy harcoljon az emberi jogokért és a demokráciáért Fehéroroszországban.
    
A Memorial jogvédő szervezetet 1987-ben alapították jogvédő aktivisták az egykori Szovjetunió területén azért, hogy az emberek sohase felejtsék el a kommunista rezsim elnyomásának áldozatait. Az alapító tagok között van a Nobel-békedíjas Andrej Szaharov, illetve Szvetlana Gannuskina. A Memorial munkássága azon az elven alapul, hogy a múlt bűncselekményeinek megismerése segíti, hogy elkerülhetővé váljon megismétlődésük.
    
A Szovjetunió összeomlása után a Memorial az egyik legnagyobb jogvédő szervezetté vált Oroszországban. A sztálini korszak visszaéléseinek dokumentációján kívül az Oroszországban elkövetett jogsértésekről is adatokat gyűjtött. A szervezet az orosz létesítményekben bebörtönzött politikai foglyokra vonatkozó információk egyik leghitelesebb forrása és a jogállamiságért folytatott küzdelem egyik élharcosa volt.
    
Az orosz legfelsőbb bíróság 2021 decemberében betiltotta a Memorialt, amelyet korábban idegen ügynöknek minősítettek, és amelyet az ügyészség terrorista és szélsőséges szervezetek támogatásával vádolt meg. A bírósági ítélet értelmében a szervezet összes részlegét felszámolták, de munkatársai továbbra sem adják fel a küzdelmet.
    
A Polgári Szabadságjogok Központját 2007-ben alapították Kijevben az emberi jogok és a demokrácia előmozdítása érdekében. A szervezet céljául tűzte ki az ukrán civil társadalom megerősítését, illetve a demokrácia és a jogállamiság támogatását. A központ egyebek között aktívan pártolta, hogy Ukrajna a Nemzetközi Büntetőbíróság tagjává váljon.
    
Az ukrajnai háború kezdete óta a szervezet mindent megtesz az oroszok által elkövetett háborús bűnök dokumentálásáért, és a felelősök elszámoltatásáért.
    
Az oslói Nobel-bizottság közleményében hangsúlyozta: idén "az emberi jogok, a demokrácia és a békés együttélés három kiváló bajnokát" díjazták három szomszédos országban, Fehéroroszországban, Ukrajnában és Oroszországban.
    
A Nobel-békedíj az egyetlen, amelyet nem a díjak svéd alapítója, Alfred Nobel hazájában, hanem Norvégiában, Oslóban ítélnek oda és adnak át. A díjat adományozó bizottság a norvég parlament, a Storting által kinevezett öt tagból áll, döntését kizárólagos felelősséggel hozza meg, de kikérheti szakértők véleményét. A kitüntetést "a békekonferenciák előmozdítói, a leszerelési tárgyalások főbb szereplői és a népek közötti testvériség élharcosai", valamint az emberi jogokért küzdők kaphatják meg. A díj mellé 10 millió svéd korona is jár.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását