2024. április 20. - Tivadar

Az élelmiszer is háborús eszköz az oroszoknak

Az élelmiszer bekerült az orosz rezsim terrorfegyver-arzenáljába, csak így lehet azt jellemezni, hogy Moszkva blokád alá vont 20 millió tonna ukrajnai gabonát, és a szántóföldeket támadja, ellehetetlenítve az ukrán gazdák munkáját - jelentette ki Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban.
2022. június 8. szerda 16:26 - HírExtra

A május 30-31-i rendkívüli uniós csúcs eredményeit összefoglaló parlamenti vita keretében az elnök elmondta: az oroszok által okozott élelmiszerválság miatt mintegy 250 millió embert fenyeget élelemhiány. Ha csak 1 százalékkal emelkednek az energiaárak, akkor is legalább 10 millió ember lesz kitéve a mélyszegélység kockázatának. "Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszív háborúja az, ami az élelmiszerbiztonságot fenyegeti, semmi más" - nyomatékosította Von der Leyen.
    
A bizottság elnöke arról is beszélt, hogy a hatodik uniós szankciós csomag, amely embargót vezet be az orosz olaj 90 százalékára, "nagy előrelépés, azonban most a gázt kell célba venni". Mint mondta, ennek megvalósításához a 300 milliárd euró költségvetésű RePowerEU projektet terjesztette elő a bizottság. Mint mondta, fontos hogy megbízhatóbb szállítótól - például az Egyesült Államoktól - szerezzen be az EU, és következetesen ruházzon be a megfelelő infrastruktúrákba. Felhívta a figyelmet az energiatakarékosságra is: "ha az EU-ban 2 Celsius-fokkal kevesebbre fűtünk, azzal megtakarítjuk az Északi Áramlat 1 vezeték által szállított gáz teljes volumenét.
    
Von der Leyen arra is rámutatott, hogy az EU keveset fektet a védelembe. "Míg az EU-ban egy évtized alatt 19 százalékkal növeltük a védelmi költségvetést, addig az az Egyesült Államokban 65 százalékkal, Oroszországban 300, Kínában pedig 600 százalékkal emelkedett" - hívta fel a figyelmet.
    
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke beszédében kiemelte: alternatív logisztikai megoldásokat és szállítási útvonalakat kell kidolgozni, hogy az Ukrajnában rekedt gabona eljusson a piacokra. Ehhez globális megközelítés szükséges, mind a 27 uniós tagállamnak együtt kell működnie - tette hozzá. "Nem engedhetjük, hogy Moszkva a szovjetek módjára elkobozza a gabonát, sürgős megoldásokra van szükség, főleg a déli félteke lakóinak élelmiszerellátása szempontjából" - hangsúlyozta. Michel felszólította az élelmiszerválsággal sújtott országokat, hogy ne higgyék el az orosz propagandát, miszerint az uniós szankciók okozzák a válságot.
    
Arra is kitért, hogy Ukrajnának sürgősen anyagi forrásokra van szüksége. Mint mondta, az EU 9 milliárd euró makrofinanciális segélyt nyújt Kijevnek, de miután Oroszország dúlta fel az országot, magától értetődő hogy Moszkva fizesse meg az újjáépítés költségeit.
    
Gál Kinga, a Fidesz uniós parlamenti képviselője felszólalásában azt mondta: Magyarország odaadással segíti a naponta tízezrével érkező ukrán menekülteket, és történelmének legnagyobb humanitárius támogatását nyújtja, amikor segít Ukrajnának.
    
"Elítéljük az orosz agressziót, és a háborús bűncselekmények kivizsgálását követeljük" - húzta alá.
    
Felhívta a figyelmet, hogy "Magyarország kész áldozatokat hozni a békéért, ezért minden korábbi szankciós csomagot támogatott, és minden megállapodást betart, azonban adottságai miatt végzetes számára a csővezetéken érkező kőolajra kivetett embargó".
    
"Ezért nyíltan merte vállalni álláspontját, de végig kereste a közös megoldást. Így a vezetékeken keresztüli kőolajszállítás marad; ahogy a ciprusiak, a máltaiak és a görögök tartályhajóikon továbbra is szállíthatnak orosz olajat" - hangsúlyozta.
    
Mint mondta, Magyarország nem támogathat olyan szankciókat, amelyek nagyobb kárt okoznak számára , mint amekkora kárt az orosz agresszornak.
    
"Mi, magyarok, a békét akarjuk megnyerni. Békét akarunk, ezért nem támogatjuk egyházi vezetők szankcionálását" - tette hozzá Gál Kinga felszólalása végén, utalva arra, hogy a hatodik szankciós csomag eredetileg tartalmazott volna Kirill orosz pátriárka elleni büntetőintézkedéseket is.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását