2024. április 14. - Tibor

Elkaptak egy nagyon keresett magyar bűnözőt

Lengyelországban fogták el Európa egyik legkeresettebb magyar bűnözőjét - közölte a rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön.
2022. május 19. csütörtök 14:09 - HírExtra

Közleményükben azt írták: az 55 éves P. Zoltánt a célkörözési nyomozóik információja alapján kapták el Kepno városában.
    
A férfit évek óta keresték a rendőrök, több éve fenn volt a magyar TOP 50-es körözési listán, míg 2021-ben felkerült a legkeresettebb európai bűnözőket tartalmazó EU Most Wanted és az INTERPOL körözési listájára is. Bűnlajstromán a lopástól kezdve, a súlyos testi sértésen és a fegyveres rabláson át az emberölésig, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő súlyos bűncselekmények szerepeltek.
    
Ő volt az, aki 2014. szeptember 29-én Budapesten, a XVII. kerületben társaival kínai állampolgárokat rabolt ki fegyverrel. A támadás során sorozatlövő fegyverrel tüzet nyitottak az áldozatok kocsijára, majd nagy összegű valutát zsákmányoltak. Miután P. Zoltánt azonosították a hatóságok, eltűnt, és azóta is szökésben volt.
    
Az NNI a fegyveres, veszélyes körözött személyként számon tartott P. Zoltán keresését 2019-ben kezdte el. Miután felmerült a gyanú, hogy külföldre távozott, a magyar fejvadászok felvették a kapcsolatot az európai célkörözési hálózattal. Az elmúlt mintegy három évben a magyar nyomozók összedolgoztak német, holland, román, osztrák és lengyel kollégáikkal, hogy a szökevény nyomára bukkanjanak.
    
P. Zoltánnak évekig sikerült egérutat nyernie, néhány napja azonban kiderítették, hogy hamis román iratokkal Lengyelországban bujkál. A férfit végül szerda este Kepno városában a helyi rendőrök egy lakásban elfogták. Kiadatásáról a lengyel bíróság fog dönteni.
    
A férfi az Europol honlapján is a legkeresettebbek között szerepelt. Társaival együtt két férfit azzal bízott meg, hogy elszámolási vitájuk miatt öljék meg korábbi üzletfelüket - írták róla. A két felbérelt férfi 2014 augusztusában késsel több életveszélyes sebet ejtett a sértetten, akit azonban még idejében megtaláltak és a gyors orvosi segítségnek köszönhetően túlélte a támadást. Egy hónappal később P. Zoltán és társai - magukat rendőrnek kiadva - elraboltak 400 millió forintnyi valutát kínai üzletemberektől, majd gépjárművel elmenekültek miután üldözőikre gépfegyverből több lövést adtak le - olvasható az Europol oldalán.
 
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2023. április 2. 18:14
"asszonyszar
Létező vulgáris szleng szókapcsolat! Régebbi népi eredetű lehet.
Egyes népi megfigyelés szerint más formájú az "asszony....", (női kaka) mint az "ember...." (férfi kaka).

Szeretném az utókornak a netre rámenteni egy zalai, itteni, lovászi megtörtént esetről szóló anekdotát - ahogy néhányat már itt jóváhagytak ilyet tőlem.

Történt talán úgy a hatvanas-hetvenes évek idején, hogy egy ún. kútkezelő (olajbányászat, olajkút-ellenőrféle munkás) az LT-5-ös tankállomás (ahova a kutakból a csőhálózatokon összeáramolva begyűjtődött a kőolaj pl.) körzetében lévő egyik, az Alsó-Lovászi irányába eső ún. gázfogadó kis erdei objektum kerítésénél egy számára még soha nem látott méretű hatalmas emberi ürüléket talált. (Nagy valószínűséggel valamely kollégája könnyített ott magán munkaidőben a természet lágy ölén.)
Hamar híre ment e viccelődésre-heccelődésre is okot adható "leletnek" és odagyűlt néhány kolléga, idősebb sokat megélt tapasztalt szaki is és afféle szakértői röpgyűlést tarthattak állítólag, mert onnan származik a híres mondat.
Az öregebb X.Y. ránézett a [[vimesdoboz]]-nál is talán nagyobb "teljesítményre" és határozottan kijelentette: "Emberek! Ez itt egy asszonyszar!" Csodálkozva, hitetlenül néztek rá a fiatalabbak és csak mosolyogtak. De az öreg folytatta: "Nézzétek meg! El van hugyozva a vége!" "A férfi az soha.... csak az asszonynép így....." stb. :-D
És átgondolva nem mondott butaságot, csak hát a vulgáris szöveg. Ám az meg belefért bőven a melós élet derültebbé tétele érdekében anno is, azt hiszem. - Megjegyzem még, voltak bizony női kútkezelők is. :-) Nos ennyi.
Hosszú lett a szöveg, de kérlek ne dobd ki, mert ezt senki nem írta még le, úgy tudom!"

Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását