2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gyulajra vittek segélyt az önkéntesek

Az önkéntes lelkészek 43 családnak osztottak januárban segélycsomagot.
2022. január 24. hétfő 08:25 - HírExtra

A pandémia következtében több családban is elvesztették a kenyérkeresőt vagy épp a munkahelyüket, ami olyan helyzetbe sodorta őket, hogy gondot jelent a napi betevő megvásárlása.

A január a legkegyetlenebb időszak a rászorulók számára, hiszen a decemberben kapott dupla családi pótlék után ebben a hónapban nem érkezik támogatás. Ezért fordult segítségért a Szcientológia önkéntes lelkészekhez immáron negyedik alkalommal a világjárvány alatt Szatmári István, a Gyulaji Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, akinek egyre többen jelezték, hogy nem tudják, miből vásároljanak ennivalót családjuknak.

Az önkéntes lelkészek a kérésre azonnal reagálva most hétvégén meg is érkeztek Budapestről Gyulajra tartós élelmiszert és kozmetikumokat juttatva el 43 családnak. A nagycsaládosokon kívül olyan szülők is részesültek az adományból, akik gyermeküket egyedül nevelik vagy tartósan beteg gyermeket ápolnak, de idős házaspárok sem maradtak ki a támogatásból.

A szcientológusok a járvány kezdete óta 64 alkalommal szerveztek különféle jótékonysági akciókat, melyek során több mint 40 tonnányi adományt juttattak el a bajbajutottakhoz Budapesten, valamint 15 további településen és Erdélyben. Összesen 29 szervezettel együttműködve (beleértve gyermekotthonokat, segélyszervezeteket, más egyházakat, önkormányzatokat, kórházakat és mentőszolgálatokat) támogattak főként tartós élelmiszerrel, friss gyümölccsel, fertőtlenítővel,  kozmetikumokkal nagy- és kiscsaládosokat, egyedülállókat, időseket, árva és sérült gyermekeket, valamint egészségügyi dolgozókat.

Az önkéntes lelkészek mottója a „Mindig lehet valamit tenni”, és az előítéletek nélküli összefogást szorgalmazzák a járvány gazdasági hatásainak leküzdése érdekében.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását