2022. augusztus 19. - Huba

Az USA aggódik az ukrán helyzet miatt

Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője csütörtökön azt mondta a Reuters hírügynökség tudósítójának, hogy Ukrajnában „Az Egyesült Államok és a NATO-tagállamok jelentős nemzetbiztonsági érdekei forognak kockán”.
2021. december 4. szombat 07:30 - HírExtra

Kijelentése egy nappal az után hangzott el, miután Putyin orosz elnök törvényes garanciát kért a NATO-tól arra, hogy abbahagyja terjeszkedését Keletre – jelentette a Magyar Békekör tudósítója pénteken.

A jelekből arra lehet következtetni, hogy a nyugati szövetségi rendszer nem mond le Ukrajna NATO-ba történő bevonásáról, sem arról a szándékáról, hogy közép-hatótávolságú nukleáris fegyvereket telepítsen az egykori szovjet köztársaság területére. Jelenleg is telepít erőket és hadi felszerelést Oroszország határaira, és ukrán fegyveres erőt vontak össze a Donbasznál.

Stockholmban csütörtökön tartott megbeszélésén Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszternek, hogy szeretné kristálytisztán leszögezni: „kategorikusan elfogadhatatlan, hogy szomszédjainkat az Oroszországgal való konfrontáció hídfőállásává alakítsák, s NATO-erőket vessenek be a biztonságunk szempontjából stratégiailag fontos régiókban”.

A Békekör tudósítója arra következtet a kelet-nyugati viszonyban tapasztalható legújabb fejleményekből, hogy a nyugati szövetségi rendszer az Oroszországgal és Kínával szembeni fokozott szembesülés mellett döntött abban a reményben, hogy úrrá tud lenni világgazdasági térvesztésén, a katonai erőviszonyok Kelet javára történt módosulásán, az energiaválságon és a menekültválságon. Erre enged következtetni, hogy újabb szankciókat foganatosított Fehéroroszország ellen, és falat húz fel a lengyel-fehérorosz határon.

A belarusz külügyminisztérium máris tudatta, hogy „megfelelő választ” ad a szankciókra. Mint már jelentettük, kilátásba helyezte a területén át Nyugat-Európába vezető Jamal gázvezeték lezárását. „Még mindig arra intjük az európai politikusokat, hogy gondolják meg, mit tesznek” – áll a minszki közleményben.

A moszkvai külügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint “A hidegháború vége óta Oroszország újabb és újabb ígéreteket kapott arra vonatkozóan, hogy a NATO joghatósága és csapatai egy centimétert sem mozdulnak Keletre. Ígéreteikről egytől-egyig megfeledkeztek, nem váltották valóra őket. 

Ennek következménye a jelenlegi siralmas európai biztonsági helyzet. A megoldás egyetlen módja, ha közösen dolgozunk ki olyan hosszú távú megállapodásokat, amelyek megakadályozzák a NATO további keleti terjeszkedését és a minket fenyegető fegyverrendszerek bevetését az orosz határok közvetlen közelében. Mi abban bízunk, hogy megállapodás születik”.

Forrás: Magyar Békekör
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását