2024. március 29. - Auguszta

Az új technológiák jelentősen növelik a bevételt

A „Make the Leap, Take the Lead” című kutatás szerint a felhőre, a mesterséges intelligenciára (AI) és más technológiára fordított összegeket növelő vezető vállalatok árbevétele ötször gyorsabb ütemben növekedett, mint a lemaradóké. Ez jóval nagyobb mértékű, mint a néhány éve mért kétszeres arány.
2021. május 12. szerda 12:02 - HírExtra

A lemaradó vállalatok közül sokan csak nemrég kezdtek új technológiákba befektetni – elsősorban üzleti és technológiai működésük fenntartása céljából, – amely tovább fokozta hátrányukat az élenjárókhoz képest.

Új vállalatkategória is született: az élre törők (Leapfroggers). A vezető vállalatok és a lemaradók közé eső, a teljes minta 18%-át kitevő csoport kiemelkedik abból a szempontból, hogy gyorsabban képes megteremteni az egyensúlyt a rendszer erőssége és az intenzívebb innováció között. Az élre törők egy agresszív és haladó szemléletű stratégiával rövidebb idő alatt valósították meg digitális átalakulásukat, amely üzleti lehetőséget és előnyt teremtett az elmúlt év kihívásaiból.

A jelentés szerint a progresszív technológiai stratégiák sikeresebben valósulnak meg az alábbi három fontos készséget elsajátító vállalatoknál:

Platformváltás – felhőre való átállás az erős rendszerek kiépítése érdekében. A redundáns technológiák és az adatok elszigeteltségének visszaszorítása mellett javul a számítási kapcitás és a rugalmasság foka. Az élre törők 80%-a 2017-ig már bevezetett valamilyen felhőtechnológiát, ugyanakkor ez az arány 2020-ig 98%-ra emelkedett.

Átállás – innovációt előtérbe helyező technológiai stratégiaváltás. Az élre törők képesek megváltoztatni a gondolkodásmódjukat, és a potenciális visszaesést lehetőségként fogják fel az új technológiával végrehajtott innovációhoz. Az élre törők számára a legfőbb prioritás a világjárvány idején az új innovációk kiterjedt alkalmazása lett, és 67%-uk törekszik arra, hogy határozottan növelje a nem alapvető üzletágaiból származó árbevételét.

Elérhetőség – a technológia hozzáférhetőségének bővítése a belső üzleti funkciók esetében, valamint átfogó értékteremtés a személyre szabott dolgozói továbbképzés, a jóllét és mentális egészség támogatásán keresztül. A vezető vállalatok közel kétharmada (65%) prioritásként kezeli, hogy digitális alapokra helyezett rugalmas munkarenddel járuljon hozzá a munkatársak elégedettségéhez. A lemaradóknál ez az arány 43%.

Forrás: Chapter4
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását