2021. július 28. - Szabolcs

Súlyos gond a tiszta víz hiánya

Földünkön több mint 1,42 milliárd embert, köztük 450 millió gyermeket fenyeget a tiszta víz hiánya. Ez azt jelenti, hogy 5-ből 1 gyermek nem jut annyi vízhez, ami fedezi mindennapi szükségleteit – írta a víz világnapján nyilvánosságra hozott jelentésében az UNICEF.
2021. március 23. kedd 07:27 - HírExtra

 Az UNICEF Magyarország saját gyűjtést indított, amelyhez bárki csatlakozhat – így tett Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok úszó is.  

Jelenleg napi 700 gyerek hal meg olyan megelőzhető betegségek miatt, amelyeket a piszkos víz, vagy a megfelelő higiéniai feltételek hiánya okoz. A pandémia alatt mintegy 3 milliárd embernek nincs lehetősége szappannal és tiszta vízzel kezet mosni.   

A jelentés szerint több mint 80 országban kritikus a vízhiány. Kelet- és Dél-Afrika a leginkább veszélyeztetett terület, itt a gyerekek 58%-ának okoz napi nehézséget, hogy vízhez jusson, de Közép-Afrikában (31%), Dél-Ázsiában (25%) és a Közel-Keleten (23%) is súlyos a helyzet.  

A víz nem luxus: 2010-ben az ENSZ Közgyűlése alapvető emberi joggá nyilvánította az ivóvízhez és a megfelelő tisztálkodási és higiéniai lehetőségekhez való hozzáférést. Egy kisgyermek túléléséhez naponta minimum 4-5 liter víz szükséges, hogy inni, enni, fürödni tudjon. A vízszegénység amúgy is a gyerekeket sújtja a legjobban: gyakran ők azok, akik iskola helyett órákon át, veszélyes terepeken gyalogolva szállítják a vizet a családjaiknak. Magyarországon átlagosan napi 130 liter vizet használunk fejenként, sőt, egy csöpögő csap akár napi 40-120 liter víz elfogyasztásáért is felelős lehet.  

Az UNICEF több mint 100 országban dolgozik a vízellátás és higiénikus szennyvízelvezetés javításáért iskolákban és közösségekben. 1990 óta a szervezet több mint 2 milliárd ember számára biztosította a tiszta ivóvízhez való stabil hozzáférést. 2021-ben az UNICEF célja, hogy 45 millió embert juttasson egészséges vízhez. A szervezet a világ legeldugottabb pontjain is tartálykocsikkal, víztisztító tablettákkal, víztornyokkal és komplett vízellátó rendszerekkel segíti a családokat.  

A víz világnapján az UNICEF Magyarország is elindítja saját gyűjtését, amelyhez a www.teistehetsz.unicef.hu/vizvilagnap oldalon bárki csatlakozhat. A segíteni vágyóknak nincs más dolguk, mint létrehozni az oldalon egy saját adománygyűjtő profilt, ahol elmondhatják, miért fontos számukra a víz: az egészséges napi vízfogyasztás, a tudatos vízhasználat, vagy éppen az adományozás a vízszegénységgel küzdők megsegítésére. 

A következő lépés, hogy egy célösszeg kitűzése után az adománygyűjtő arra kérje barátait, családját, de akár ismeretleneket is, hogy támogassák a gyűjtését – például adott összeggel minden elfogyasztott pohár víz után – ezzel járulva hozzá az egészségéhez és az UNICEF tiszta vízért folytatott munkájához is. 12 ezer forintból az UNICEF egy családnak egy hónapra elegendő higiéniás eszközöket képes biztosítani, 18 ezer forintból már egy víztisztításra alkalmas szűrő is kijön, míg egy kéziszivattyú telepítése 40 ezer forintból megoldható.  

Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok úszó is csatlakozott a kezdeményezéshez és elindította a saját gyűjtését. „A víz a lételemem, azonban tudom, hogy a világ számos részén gyerekek milliói számára mindennapos küzdelmet jelent, hogy hozzáférjenek ehhez az alapvető természeti forráshoz. Örömmel csatlakoztam a kezdeményezéhez, remélem, hogy követőim közül is sokan ezt teszik majd, így az egészséges vízfogyasztás népszerűsítése mellett segíthetünk is a rászorulóknak” – mondta Jakabos Zsuzsanna.

Forrás: unicef
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását