2020. szeptember 30. - Jeromos

Párbeszéd: Nemet mondunk az újabb önkormányzati einstandra!

A legújabb felhatalmazási bosszú: a Semjén miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslat, amely elvenné a helyi városvezetéstől az ötmilliárd forint fölötti gazdasági övezeteteket. A Párbeszéd képviselői szerint ez nem más, mint egy újabb gátlástalan lenyúlási kísérlet.
2020. május 14. csütörtök 12:31 - HírExtra

A Párbeszéd közleménye:

"Csúnyán kilóg a lóláb, hiszen a terv szerint az övezetek irányítása és felügyelete a megyei önkormányzatokhoz kerülne. Márpedig semmilyen gazdasági vagy közigazgatási szempont sem indokolja ezt a lépést, hacsak az nem, hogy a megyei önkormányzatokban továbbra is a Fidesz van többségben.

Amióta az őszi önkormányzati választásokon a Fidesz elveszítette uralmát számos nagyváros felett, mindenféle jogi, törvényhozásbeli eszkábálással próbálja ellehetetleníteni és kifosztani az önkormányzatokat. Cinikusan felhasználja a koronavírus-járvány körüli rendkívüli helyzetet, és mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozva próbálja szűkíteni az önkormányzatok hatásköreit, elmarni az önkormányzatok vagyonát, bevételeit. Ezt láttuk a gödi Samsung-gyár esetében, ebbe a folyamatba illeszkedik a gépjárműadó-bevételek – Alaptörvénybe ütköző – elvétele is. Világos a szándék: a kormány el akarja venni azt a lehetőséget, hogy az ellenzéki vezetésű városok komoly gazdasági beruházásokat is irányíthassanak, el akarja venni az esélyt arra, hogy sikeresen gazdálkodhassanak.

Az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat demokratikus módon választották meg 2019 őszén. Legitim felhatalmazásuk van arra, hogy vagyonukkal gazdálkodjanak, a felügyeletük alá tartozó területeiket igazgassák. Az önkormányzatok ilyen típusú kivéreztetése nem csak az ellenzéket sújtja. Az ilyen és ehhez hasonló törekvések nemcsak törvényileg és erkölcsileg megkérdőjelezhetőek, de a végeredmény súlyos következményekkel is járhat: Magyarországon szűkül a demokrácia, csökken az önkormányzatok autonómiája, önrendelkezése – és növekszik a központosított autokrácia.

A párbeszédes önkormányzatok, önkormányzati képviselők nevében követeljük: a kormány és a kormánypártok azonnal hagyjanak fel az ilyen átlátszó lenyúlási kísérletekkel, a mostani törvényjavaslatot pedig haladéktalanul vonják vissza!"

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását