2024. március 29. - Auguszta

Egy év kell a vakcináig

A koronavírus izolációja ellenére is hosszú idő, legalább egy év szükséges a hatásos vakcina kifejlesztéséhez - mondta a vírus izolációját végző kutatócsoport vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
2020. március 19. csütörtök 12:28 - HírExtra

Kiss Gábor közölte: néhány kísérlet semmit sem ér, vagyis akkor tekinthető hatásosnak egy szer, ha több ezres populáción eredményes a tesztelése.
    
Ugyanakkor a vírus izolációja azért jelentős eredmény, mert csak akkor kezdődhet meg a vírus ellen hatásos szer kifejlesztése, ha a "kezünkben van a vírus" - fogalmazott a kutató.
    
Elmondta: az izoláció során a fertőzöttektől vett mintákat olyan sejtekkel "hozták össze", amelyekhez kötődni tudott, beléjük tudott jutni a kórokozó, és azokban sokszorosítani tudta magát.
    
Mindennek nyomán olyan mennyiségben tudták előállítani a vírust, ami lehetővé teszi a kutatását, vagyis meg tudják osztani a tudományos közösséggel - ismertette a folyamatot Kis Gábor.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását