2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Arany- és ezüstérem érkezett

A kajakos Kopasz Bálint 1000 méteren arany-, a Kárász Anna, Kozák Danuta kajakos duó pedig 500 méteren ezüstérmet szerzett szerdán a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében, amely idén a legjelentősebb kontinentális viadal a sportágban.
2019. június 26. szerda 12:37 - HírExtra
 
Ahogy a háromnapos regatta első napján, úgy szerdán is kellemes meleg és verőfényes napsütés fogadta a versenyzőket és a szurkolókat a főváros központjától mintegy 25 kilométerre fekvő Zaszlavl evezős központban, a négy magyar döntős közül pedig először a 22 éves, tavaly ebben a számban Eb-második Kopaszért lehetett szorítani.

Az idén Győrbe igazolt kajakos - a finálé legfiatalabb tagja - remekül kapta el a rajtot nagy riválisa, a világ- és Európa-bajnoki címvédő Fernando Pimenta mellett, és ők ketten hamarosan kiváltak a mezőnyből. A portugál állt az élre, fokozatosan növelve az előnyét féltávnál mintegy hajóhosszal ő vezetett. Kopasz azonban végig tapadt rá, és a hajrához közeledve megindította a hajóját, ami olyan jól sikerült, hogy szinte állva hagyta közvetlen riválisát. Pimenta a végén még megpróbált visszatámadni, de a magyar kajakos ereje és előnye kitartott a célig. Kopasz Bálint a felnőttek között élete első győzelmét aratta nagy világversenyen.

A világbajnoki címvédő Kárász, Kozák duó Kopaszhoz hasonlóan kedden magabiztos előfutam-győzelemmel kezdett, most azonban a rajtja nem sikerült jól, és hamar jelentős hátrányba került a startból szinte rakétaként kilövő hazai egységgel, Volha Hudzenkával és Marina Litvincsukkal szemben. A magyarok sokáig a mezőnyben haladtak, 250 méternél harmadikak voltak, majd a hajrára már tisztán a második helyre jöttek fel. A fehéroroszok az élen nemhogy nem fáradtak, hanem még tovább növelték előnyüket, Kárászék pedig ezúttal nem tudtak újítani, így másodikként értek be a célba.

Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta - aki négy számban versenyez Minszkben - a múlt heti második hazai válogató előtt vírusos megbetegedéssel küszködött.

Az ötkarikás bronzérmes kenus, Kiss Tamás nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába az 1000 méter egyes rendkívül erős mezőnyében, szinte végig hátul haladt a fináléban, végül három vetélytársát megelőzve hatodik lett.

A szerdai döntős programban magyar részről még a Kiss Balázs, Dóri Bence 1000 méteres kenu kettes lesz érdekelt.

Minszkben 16 kajakos és kenus számban rendeznek versenyeket, a többi finálé csütörtökön lesz.
A magyar küldöttség, amelynek a mostani volt az első aranya Minszkben, jelenleg négy éremmel áll az Európa Játékokon.


Később:
200 méteres előfutamok 13.00
200 méteres középfutamok 15.00

A magyar érdekeltségű döntők dobogósai:
férfi K-1 1000 m:
1. Kopasz Bálint 3:30.936 p
2. Fernando Pimenta (portugál) 3:31.048
3. Aleh Jurenyija (fehérorosz) 3:32.291
férfi C-1 1000 m:
1. Tomasz Kaczor (lengyel) 3:57.953
2. Kirill Samsurin (orosz) 3:58.028
3. Sebastian Brendel (német) 3:59.278
...6. Kiss Tamás 4:07.343

női K-2 500 m:
1. Volha Hudzenka, Marina Litvincsuk (fehérorosz) 1:40.888
2. Kárász Anna, Kozák Danuta 1:42.526
3. Kira Sztyepanova, Anasztaszija Pancsenko (orosz) 1:43.358
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását