2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nem lehet német, aki többnejű

Megtagadhatják a többnejűektől Németországban az állampolgárság felvételének lehetőségét a szövetségi belügyminisztérium egy hétfőn kiszivárogtatott tervezete szerint.
2019. május 7. kedd 11:14 - HírExtra
 

A Horst Seehofer vezette tárca tervei szerint az állampolgárságról szóló jogszabályok következő, őszi reformjának részeként törvényben rögzítik, hogy többnejű személy nem kaphat német állampolgárságot.

A tárca ezzel eleget tesz a belügyminiszteri konferencia - a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány egyeztető fóruma - egy határozatának, miszerint a szövetségi kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy az állampolgárság megszerzésének feltételei között szerepeljen a beilleszkedés a német társadalomba, amihez a közösséggel való azonosulás mellett a poligámia elutasítása is hozzátartozik.

Horst Seehofer - a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa - eredetileg úgy tervezte, hogy az új előírást a kormány által áprilisban elfogadott és a törvényhozás (Bundestag) elé terjesztett reformmal vezetik be, de ez a törekvés a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) tartozó igazságügyi minisztérium fenntartásai miatt elbukott.

Azt a javaslatot sem sikerült elfogadtatni az SPD-vel, hogy az eddigi öt év helyett tíz évre meg lehet tagadni a német állampolgárság megszerzésének lehetőségét mindazoktól, akik hamis személyazonossággal próbálnak német útlevélhez jutni.

A koalíciós partnerek abban egyetértettek, hogy meg kell vonni a német állampolgárságot a terrorista szervezethez csatlakozó személyektől, ha a német mellett más állampolgársággal is rendelkeznek. Így ez az előírás szerepel a Bundestaghoz benyújtott javaslatban, a poligámiával és az állampolgárságot a valódi személyazonosságuk eltitkolásával megszerezni igyekvő személyekkel kapcsolatos előírás pedig nem szerepel.

Minderről a Welt am Sonntag című vasárnapi lap írt. Beszámolója szerint az igazságügyi minisztériumban közölték, hogy a javaslatokat egyelőre nem elemezték szakmai szempontból, mert a koalíciós szerződésben előirányzott intézkedések végrehajtása élvez elsőbbséget.

A Welt am Sonntag beszámolója után egy nappal kiszivárogtatott új elképzelés szerint a belügyminisztérium újabb kísérletet tesz a vitatott kérdések rendezésére, így ősszel újabb reform következhet.

Az új előírásnak jelképes szerepe lehet, mert Németországban jelenleg is tilos, és a büntető törvénykönyv alapján három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a többnejűség.

Azonban ha a poligámia elutasítását nem sikerül az állampolgárságról szóló szabályok között is rögzíteni, tovább erősödhetnek a "nagyon szélsőjobboldali" pártok, ezt pedig mindenképpen megakadályozza a CSU és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szövetsége - nyilatkozott Markus Söder bajor miniszterelnök, a CSU elnöke.

A CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párt részéről élesen bírálták a kormányt, álláspontjuk szerint a belügyminisztériumban szorgalmazott intézkedések elmaradása azt jelenti, hogy a berlini vezetés engedélyezi a poligámiát és állampolgárságot ad tisztázatlan személyazonosságú embereknek. Ezzel "a CDU/CSU és az SPD tervszerűen szétzilálja és lerombolja hazánk értékeit és identitását" - vélekedett Beatrix von Storch, az AfD Bundestag-frakciójának helyettes vezetője egy Twitter-bejegyzésében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását