Gazdaság / HR
A 10 legnépszerűbb magyar turisztikai célpont
Mintegy 10 százalékkal nőtt a belföldi turizmus forgalma 2018-ban. Az 1-2 éjszakás foglalás volt továbbra is a sláger, utazásaink alkalmával jellemzően apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtottuk álomra a fejünket a Szallas.hu statisztikái szerint. Átlagosan 46 830 forintot fizettünk alkalmanként. Budapesten kívül Siófok, Eger és Hajdúszoboszló a legkeresettebb úti célok.
„Az átlagos foglalási érték 44 178-ról 46 829 forintra nőtt 2017-ről 2018-ra” – árulta el Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Míg a legtöbb szállástípusnál emelkedett a foglalási érték, a 4-5 csillagos hotelek esetén közel 8 százalékkal csökkent. A szállások kb. 70 százaléka egyébként maximum 49 999 forintba került, 20 százalékuk 50-100 ezer forintot kóstált. SZÉP-kártyával történő fizetés esetén jellemzően 76 183 forintot hagyott ott a „fekvőhelyért” a vendég, ami 26 százalékos növekedés 2017-hez viszonyítva. A legtelítettebb nap július 23-a, hétfő volt.
Nincs nagy változás a települések népszerűségi térképen
Megyéink közül Pest, Somogy és Heves vonzották a legtöbb vendéget a Szallas.hu foglalási statisztikái szerint, míg települések közül a fővároson kívül Siófok, Eger és Hajdúszoboszló vitték a prímet. A top 10-es népszerűségi listára egyébként még Szeged, Gyula, Pécs, Balatonfüred, Zalakaros és Hévíz fértek fel.

„A szomszédos országokat felkeresők jellemzően Zakopane, Krakkó és Szováta felé vették az útirányt, de Crikvenica, Vir és Torockó is népszerű volt a magyarok körében” – tette hozzá a marketing menedzser.
2019-es utazásokhoz érdemes már most foglalni
Egyre tudatosabban vesszük nyakunkba a világot, legalábbis előre tervezzük utazásainkat. „A nyaralást átlagosan kb. 237 nappal előre foglalják rajtunk keresztül a vendégek” – mondta Keresztes Nóra. A jelenlegi adatok alapján a belföldi utazások esetén Budapest mellett Hajdúszoboszló, Eger és Zalakaros látható az élbolyban az idei évben is, majd Hévíz, Gyula és Siófok következik. A top tízes listát Szeged, Debrecen és Pécs zárják.
Top 10 belföldi úti cél 2018-ban (zárójelben a 2017-es helyezése)
1. Budapest (1.)
2. Siófok (2.)
3. Eger (3.)
4. Hajdúszoboszló (4.)
5. Szeged (5.)
6. Gyula (7.)
7. Pécs (8.)
8. Balatonfüred (6.)
9. Zalakaros (-)
10. Hévíz (10.)
Top 10 turisztikai attrakció 2018-ban
1. Egri vár
2. Miskolctapolca Barlangfürdő
3. Zalakarosi Fürdő
4. Festetics-kastély
5. Harkányi Gyógyfürdő
6. Siklósi Vár
7. Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő
8. Szigligeti Vár
9. Füzéri vár
10. Zsolnay Kulturális Negyed
Top 10 külföldi település 2018-ban
1. Zakopane
2. Krakkó
3. Szováta
4. Crikvenica
5. Vir
6. Torockó
7. Zadar
8. Parajd
9. Wrocław
10. Medulin
Top 10 belföldi település a 2019-es előfoglalások alapján
1. Budapest
2. Hajdúszoboszló
3. Eger
4. Zalakaros
5. Hévíz
6. Gyula
7. Siófok
8. Szeged
9. Debrecen
10. Pécs
Top 10 külföldi település a 2019-es előfoglalások alapján
1. Zakopane
2. Donovaly
3. Białka Tatrzańska
4. Wisła
5. Krakkó
6. Karpacz
7. Prága
8. Kościelisko
9. Roma
10. Wrocław
Forrás: szallas.hu