2018. augusztus 21. - Sámuel, Hajna

Az alacsony béreket, a dolgozói szegénységet tartja az ország legnagyobb problémájának az LMP, parlamenti frakciója ezért ismét benyújtja az Országgyűlésnek javaslatát ennek felszámolására.
2017. november 22. szerda 09:02 - HírExtra
  
Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a többi között társadalmi szintű béremelést hajtanának végre a mintegy 1400 milliárd forintot igénylő program keretében, amelyre állítása szerint rendelkezésre áll a fedezet a költségvetésben.

Kifejtette: az egykulcsos személyi jövedelemadót és olyan adócsökkentést vezetnének be, amely az alacsonyabb jövedelműek bérét jelentősen, de még a nettó 400 ezer forintot keresőkét is emelné. Eltörölnék a minimálbér adóját és rendeznék a béreket a közszférában - tette hozzá.

Nagyobb mértékben járulnának hozzá a gyermeknevelés költségeihez is, a családi pótlékot például 30 százalékkal, az egygyermekesekét 45 százalékkal emelnék, és a gyermek felsőoktatási tanulmányaihoz is biztosítanák a támogatást.

Igazságosabbá tennék a családi adókedvezményt is, és csökkentenék az alapvető élelmiszerek áfáját - sorolta Schmuck Erzsébet, aki elhibázottnak tartja a kormány gazdaságpolitikáját.

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője a pedagógusok helyzetének javítását célzó programjukat ismertetve elmondta: a pályakezdő tanárok jövedelmét megháromszoroznák, az átlagos pedagógusbért megkétszereznék, de a pedagógusokat segítők bérét is felzárkóztatnák.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását