Külföld

Személyek versenye Németországban

A német kancellárjelölti vita is azt mutatta, hogy a nagy pártok "uniformizálódtak" Németországban, vagyis nem koncepciók, csak személyek versengenek egymással - jelentette ki a Századvég Alapítvány vezető kutatója kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

 
Pócza István azt mondta: a két nagy párt álláspontja a legtöbb kérdésben azonos, sőt a jobboldali konzervatív CDU szociáldemokratizálódott. Ezt megerősítik a közvélemény kutatások is – tette hozzá -, 43 százalék úgy nyilatkozott, hogy nem tud különbséget tenni a két jelölt – Angela Merkel kancellár (CDU/CSU) és Martin Schulz (SPD) – között.

A kutatások szerint a nagy pártok támogatottsága csökkent, nőtt viszont a bevándorlásellenes AfD, valamint a Szabaddemokraták (FDP) támogatottsága. Vagyis kevésbé volt szimpatikus a választók számára a két nagy párt hasonlósága, mint a kis pártok "karcossága" – mondta.

Az SPD potenciális koalíciós partnerei egyébként a baloldali pártok és a zöldek, a CDU/CSU-é pedig az FDP, és szinte biztos, hogy az AfD senki számára nem vállalható – közölte.

Ugyanakkor látszik, már maguk a szociáldemokraták is látják, hogy nincs esélyük a CDU/CSU-val szemben, ezért már nem győzelemre, hanem szavazatmaximálásra törekednek – mondta a kutató.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.