2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Legyen tisztában Trump megítélésével

A Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap Anatolij Csubajszt, a Jelcin-kormány egykori privatizáció-felelősét idézte, aki szerint a davosi világgazdasági fórum részvevői attól rettegnek, hogy Donald Trump amerikai elnökké választása nyomán globális politikai katasztrófa alakulhat ki. Hasonló félelmet Csubajsz 2009-ben, a pénzügyi világválság idején tapasztalt.
2017. január 20. péntek 14:41 - HírExtra
A politikusból lett üzletember szerint most nem gazdasági, hanem politikai katasztrófa fenyeget, amelynek lényege, hogy a második világháború után kiépített világrend összeomlóban van. Mint mondta, egyetért a fórum egyik meg nem nevezett amerikai részvevőjének álláspontjával, amely szerint Trump csak két dolog közül választhat: "megtagad mindent, amit eddig mondott, vagy katasztrófába vezet bennünket".


Cseh lap - számos hibát vétett


Donald Trump hivatalba lépésével "kezdetét veszi az Egyesült Államok modern kori történelmének legkockázatosabb időszaka" - írja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

A lap szerint az új elnök csapata a választások óta számos hibát vétett. A Fehér Ház átvétele után azonban rövidesen rá fognak jönni arra, hogy azok a nem szokványos módszerek, amelyekkel sikerült megnyerniük a választásokat, a hivatalban már nem segítik politikájuk megvalósítását.

Donald Trump autoriter és egoista hajlamaival, a szabályok sajátos, kizárólag neki megfelelő értelmezésével "komoly próbának teszi ki az Egyesült Államok politikai rendszerét". Az amerikai történelemben ritkán függött olyan sok egyetlen személytől, mint a következő években fog - zárja írását a Hospodárské Noviny.


Autoriter és egoista


Trump retorikájából arra lehet következtetni, hogy az Egyesült Államok nem lesz többé a világ csendőre, hanem egy önző, elsősorban saját érdekeire figyelő állam - véli a Gazeta Wyborcza balliberális lengyel napilapban megjelent interjúban Radoslaw Sikorski.

A volt lengyel külügyminiszter szerint Trump úgy látja, Amerikának többe kerül az "álnagyhatalmi szerep", mint amennyit profitál belőle. Nem tudni, hogy az új elnök csak módosítani akarja, vagy teljesen átalakítja az eddigi rendszert - mondta Sikorski, veszélyesnek nevezve az utóbbi változatot.

Amennyiben Trump valóban hallgat külpolitikai tanácsadójára, Henry Kissingerre, a realizmus és pragmatizmus győzelme várható - vélte a Rzeczpospolita független jobbközép napilap főszerkesztői kommentárjában. Kissinger a Kínával fennálló konfrontáció csillapítását, Oroszország súlyának elismerését akarja, valamint Washington szerepvállalását a közel-keleti konfliktusok rendezésében, az Európai Unió megerősítésében.

Ha ezek a célok a Trumpra jellemző "alfahím-alkattal" párosulnak, Washington határozottabban léphet fel saját érdekszféráiban, bátrabban dönthet, ám tisztelettel viszonyulhat az olyan erős riválisok iránt, mint amilyen Putyin - véli a főszerkesztő, Boguslaw Chrabota.


Szlovák lap - Trump a gazdagok elnöke


Gazdasági kérdésekben Trump víziója világos: csökkenteni akarja az adókat és arra ösztönözni a vállalatokat, hogy nyereségüket visszahozzák az országba - írta "Donald a győztes típus" című cikkében pénteken a pozsonyi Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap, amely szerint az új elnök adóreformjának nyertese nem az alsó középosztály lesz, hanem a gazdagok.


A gazdagokat "csípi"


Trumppal megváltozik a világ, de van-e mit ünnepelni? - teszi fel a kérdést pénteki kommentárjában a liberális pozsonyi Sme, amely rögtön le is szögezi: a Trump elnökségéhez nagy reményeket fűző munkás ugyan nem fog jobban élni, de lehetősége lesz arra, hogy a dolgokról az eddiginél markánsabban mondjon véleményt. A lap Trump beiktatására utalva megjegyzi: péntek délben megváltozik ugyan a világ, de ez a változás nem forradalom lesz, hanem a Trump megválasztását lehetővé tévő folyamat következő állomása, azé a folyamaté, amely félő, hogy idén Európában folytatódik majd.


A zsidó állam kedveli 


A Háárec című izraeli lap az új amerikai vezetésnek az Iránnal kötött nukleáris megállapodással kapcsolatos álláspontját boncolgatja. A két ország kapcsolatának megromlását az utóbbi években nagyrészt az okozta, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök erőteljesen bírálta az egyezményt.

A lap biztonsági szakértője szerint az izraeli biztonsági vezetésben - szemben korábbi ellenvetéseikkel - ma már úgy látják, hogy az egyezmény stabil, és Irán eleget tesz az abban foglalt követelményeknek. A lapnak nyilatkozó volt katonai hírszerző főnökök szerint a megállapodás fenntartásával kell nyomást gyakorolni Teheránra rakétakísérleteinek leállítására.
Rex Tillerson kijelölt amerikai külügyminiszter nem helyezte kilátásba az iráni egyezmény felmondását, és James Mattis új védelmi miniszter is mellette szólt.


Puszi a zsidóknak


A Háárec szerint az új amerikai politika irányvonala egyelőre bizonytalan, mert kérdéses, hogy az eddigi politikához inkább kötődő Mattis és Tillerson szerez-e majd nagyobb befolyást, vagy az iráni egyezményt szintén felmondani vágyó, és feltétlen Izrael melletti kiállását hangoztató Mike Pence alelnök.

Emellett mindketten síkra szálltak a kétállami megoldás, vagyis a palesztin állam megteremtése mellett. Ráadásul kisebb vihart váltott ki Washingtonban, amikor Mattis egyértelműen Tel-Avivot nevezte Izrael fővárosának, miközben Trump megígérte kampánya során az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését.

A The Jerusalem Post című angol nyelvű újságban Herb Keinon - az Obama-korszak szerinte Izraellel szemben ellenséges politikájával szemben - partneri viszonyt, a kapcsolatok átértékelését várja az új elnöktől, s reményteli várakozással tekint Donald Trump beiktatása elé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását