Külföld
Lerántanák a leplet a muszlim nőkről?
Az angol kormány integrációügyi megbízottja a BBC Radio 4-es csatornáján a komoly kulturális alapú problémákról, és azok megoldásáról beszélt.
Casey elmondta, komoly ellenállással találkozott az érintettek egy részétől, de mint fogalmazott, a hivatásukból eredően, nyitottnak kell lenniük a párbeszédre, amelynek igazsága "józan paraszti ésszel" is belátható.

"Jó ötletnek tartom-e, hogy egy rendőr vagy egy szülésznő teljesen elfátyolozott legyen? Nem, nem gondolom. Látni szeretném az arcukat és a reakcióikat, de nagyon megnehezítik a dolgomat azzal, hogy a kérdésről beszélni sem igen lehet" – fogalmazott Casey.
A jelentés – aggasztó a tendencia
Mint mondta, a részletes tanulmányból egyértelműen kiderül, léteznek Londonban olyan területek ahol óriásiak a társadalmi és a gazdasági szakadékok a különböző vallású és származású emigránsok rovására.
A nők elnyomása
"Beszélnünk kell arról, hogyha például valaki egy pakisztáni hátterű közösségből érkezett a város déli részéről nőként, általában jóval kevésbé beszéli az angol nyelvet, így jóval nehezebb munkát találnia, mint a férjének" – közölte Louise Casey. Azt is elmondta, a nők nem fognak egyeztetni erről a kérdésről, mivel a kultúrájuk erőteljesen férfiuralmú, a nők többségüben csak otthon ülnek egész nap.

Csak játékszerek
Mohammed Shafiq, a Ramadán Alapítvány (Ramadhan Foundation) elnöke uszítónak, megosztónak és halálraítéltnek nevezte a nők elszigetelésének hírét, ami szerinte csak a szélsőjobb általi félelemkeltésre alkalmas.
Shafiq a brit muszlimokat a "politikai futball" játékszerének nevezte, ami ide-oda passzolgatva becsapódik, személyes érdekek mentén csalóknak és erőszakosaknak beállítva őket.
Forrás: Independent/HírExtra