2024. április 20. - Tivadar
Újabb csökkentésekre számíthatunk az egyetemek háza táján. A kormány javaslata alapján jövő évtől csupán 10480 hallgató tanulhat állami ösztöndíjas képzésben. A keretszámok drasztikus csökkentése ellen tegnap Budapesten és Szegeden, a hét folyamán pedig Pécsett, Miskolcon és Debrecenben is tiltakoznak.
2012. december 11. kedd 13:24 - Pál Fanni
A Miérthallgatók csoport hallgatói fórumot szervezett délután négy órára, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkari Auditorium Maximumába. A megmozdulást Az Oktatói Hálózat, A Felsőoktatási Dolgozók szakszervezetének SZTE szervezete és a Szülői Hálózat is támogatta.
Nem ez az első forradalmi történés a sokat megélt terem történetében: az ötvenhat évvel ezelőtti események bölcsőhelyéül is az AudMax szolgált.

Hazugságország

Hangolódásképp a szervezők levetítették a Hazugságország című videót.
„Újra fennáll a veszélye annak, hogy be fogják vezetni az egyetemekre és a főiskolákra a tandíjat”- adott hangot aggodalmának a vásznon a fiatal Orbán Viktor…

Miután Medvegy Gábor, a szervező köszöntött minden jelenlévőt, sor került a témában releváns állásfoglalások felolvasására.

A költségtérítés még rosszabb

Az Oktatói Hálózat nyilatkozatát Szegeden Szirmay Éva olvasta fel, ez a közlemény egyszerre hangzott el a szegedi és a budapesti fórumon.

„Jó hírem van, a kormány ezúttal nem hazudott. A felsőoktatásban nincs tandíj, költségtérítés van. Ez pedig még rosszabb”- mondta.

Meskó Eszter szerint, aki a Felsőoktatási Dolgozók szakszervezetének SZTE szervezete képviseletében jött el „az SZTE a környék legnagyobb gyára”, épp ezért a csökkentés a térség gazdaságára is kedvezőtlenül hat majd.

A Hallgatói Hálózat hozzászólója, Ament Balázs épphogy megérkezett a Megyeházáról, a Ha-Ha és az EHÖK közös demonstrációjáról. Gyors szavazást kezdeményezett, ennek köszönhetően megtudhattuk, hogy a teremben lévő jelenlegi hallgatók csak mintegy tíz százaléka gondolja úgy, a mostani helyzetben is megengedhetné magának a felvételizést.

A szülők képviseletében Demcsák Katalin beszélt, mint elmondta, olyan gyermekek szülőjeként volt jelen, akik a jelenlegi körülmények között itthon nem fognak tudni továbbtanulni.

„Aki bennünket békának néz, jöjjön ide és nézzen a szemembe”


A rektort, Szabó Gábort az egyetem válságkezelő stratégiájáról kérdezték.

Szabó Gábor a legnagyobb problémát abban látja, hogy az egyetemek vezetői nincsenek beavatva a pontos helyzetbe, senki sem tudja, mire lehet számítani.

Stratégiát készíteni pedig csak úgy lehet, ha a helyzet ismert. „Persze, a békákat sem szokták megkérdezni a mocsár lecsapolásakor, de aki bennünket békának néz, az jöjjön ide és nézzen a szemembe”- tette hozzá.

A kormány azon intézkedése, miszerint minden felsőoktatási intézmény élére kancellárt nevez ki gazdasági vezetőnek az egyetemi autonómia durva megsértése.

Hogy pontosan hova is ültetnék a kancellárt, azt a rektor sem tudta megmondani, mindenesetre felvetette, lehet, hogy azért kell a rektor is a kancellár mellé, mert valakinek az évnyitón is beszélnie kell.

Bezár az SZTE?


Az egyik hallgató egyenesen a közepébe kérdezett: Bezárhatják-e az egyetemet?
A rektor szerint a hallgatói létszám-akár drasztikus-csökkenését néhány évig még túlélné az egyetem, a felsőoktatás minősége viszont veszélybe került, és ez az igazán nagy probléma.

Elég a beszédből!

A Hallgatói Hálózat öt pontját a jelenlévők egyöntetűen elfogadták.

Miután sikerült a pesti hallgatókkal telefonos összeköttetést létesíteni, Szegeden is felforrósodott a hangulat. A budapesti egyetemisták épp a Petőfi-hídhoz igyekeztek, a lelkesedésük a jelenlévőkre is hamar átragadt. Hangos kiabálás,”Elég a beszédből!”, mindenki érzi, lassan ideje lenne nekünk is indulnunk.

A döntés gyorsan megszületett: irány a Megyeház, támogatás kell az ott tüntető hallgatóknak.
Megközelítőleg kétszázan értünk át a megyeházához, az ajtók zárva. Kis várakozás után kinyíltak ugyan, ám a kezdeti nagy ujjongás hamar abbamaradt. Török Márk, az EHÖK elnöke jött ki.

Beszédében elmondta, csak húsz ember csatlakozhat hozzájuk, akiknek a későbbiekben lehetőségük lesz B. Nagy Lászlóval, a kormány megbízottjával tárgyalni. Ennyit tudnak még fogadni. A többieket arra kérte, mindenki menjen haza, ez nem egy bejelentett tüntetés.

Pár bekiabálásra, miszerint a pestiek is demonstrálnak, és az országban szabad gyülekezési jog van azt felelte: „Semmit sem fogunk elérni, ha törvénysértést követünk el, a törvényeket azért kell betartani, mert szabad ország vagyunk.”

A hideg és az EHÖK elnök szavai együttesen megtették hatásukat: a tömeg hamar feloszlott. Néhányan visszamentek a BTK-ra, a legtöbben azonban egyenesen haza indultak.

Az ügynek azonban sem az SZTE-n, sem máshol nincs vége: szerte az országban folyamatosan szerveződnek a tüntetések és tiltakozások.
Forrás: hirextra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását