Belföld

Erdő Péter celebrálja az éjféli misét a bazilikában

Karácsony alkalmából ma éjféli szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a budapesti Szent István-bazilikában, Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek pedig az esztergomi bazilikában.

Erdő Péter december 25-én, vasárnap 10 óra 30 perckor tart ünnepi szentmisét az esztergomi bazilikában.

A bíboros az MTI-nek karácsony alkalmából adott interjúban kiemelte, hogy a karácsonyi ünneplés mindig is a családi meghittség legnagyobb napja volt, ez a legszebb alkalom a családi együttlétre.

Mint mondta, karácsonykor azt is ünnepeljük, hogy Isten állást foglalt a család mellett. Jézus szegénynek született, egy elnyomott, kis nemzet fiaként, lemondott arról, hogy kényelmes körülmények között nevelkedjen, arról azonban nem mondott le, hogy családban nőjön fel – tette hozzá az esztergom-budapesti érsek.

Erdő Péter úgy fogalmazott: "Isten értékítélete szerint tehát a család hozzátartozik az emberiséghez. Ma már egyre jobban kimutatják azt, hogy a közösségi viselkedés értékeit leginkább a családban tudjuk elsajátítani, a szolidaritást, az egymásra való odafigyelést, egymás szeretetét, segítését, megértését."

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.