2020. augusztus 13. - Ipoly

Hiányosságok a strandokon

Az eddig vizsgált medencés strandok tizenhárom százalékánál többféle hiányosságot is találtak a hatósági ellenőrzéseken - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
2011. július 21. csütörtök 20:05 - HírExtra
Közleményük szerint Magyarországon 613 medencés fürdőhely működik. Az üzemeltetők kötelessége az önellenőrzés, emellett a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek hatósági ellenőrzéseket végeznek. Ez utóbbiak során július elejéig a strandok kétharmadát ellenőrizték. Az idén ugyanis sok fürdőhely - főleg az átlagosnál hűvösebb júniusi időjárás miatt - az elmúlt hetekben nyitott csak ki. Ezeket a szakemberek folyamatosan felkeresik.

Az eddigi ellenőrzéseken az esetek 57 százalékában semmiféle kifogásolnivalót nem találtak a szakemberek, 13 százalékot tesz ki viszont azon fürdőhelyek száma, ahol többféle hiányosságot is feltártak. A problémák között a leggyakrabban a burkolatok töredezettsége, az üzemnapló nem megfelelő vezetése, az üzemeltetéshez szükséges szakképzett munkaerő, illetve az uszodamester hiánya szerepelt, továbbá több helyen nem volt naprakész az üzemeltetési szabályzat.

A szakemberek a kifogásaikat jegyzőkönyvben rögzítik, és felszólítják az üzemeltetőt a hiányosságok pótlására. A megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek szükség esetén utóellenőrzést végeznek - írta az ÁNTSZ.

A fürdőhelyek ellenőrzéséhez a hatósági vízminták vizsgálata is hozzátartozik. Az eddig beérkezett és feldolgozott adatokból azt állapították meg, hogy az úgynevezett töltő-ürítő medencék fele a kifogásolt kategóriába került. A szezonálisan működő medencés fürdőhelyek nagy részében viszont már a korszerűbb, vízforgatós rendszert használják, ezek 81 százaléka megfelelő minősítést kapott.

Kiemelték, hogy az idei szezonban az ÁNTSZ-nél nem jeleztek olyan megbetegedést, illetve fertőzést, amely medencés fürdőhelyekre vezethető vissza. Arra sem volt példa, hogy közegészségügyi vagy járványügyi veszély miatt valamely medence használatát meg kellett volna tiltani.

Az ÁNTSZ közleményében hangsúlyozta: a hatósági vizsgálatokat igyekeznek a "legnagyobb terhelés idején" végezni, vagyis amikor a fürdőhelyeken sok a vendég.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását