Belföld

Mi mindent tesz értünk az önkormányzat?

Tavaszi családi takarítási napot, "kertészkedést" szervez a főváros szombaton a Népligetben.

Tavaszi családi takarítási napot, "kertészkedést" szervez a főváros szombaton a Népligetben; a délelőtt 10 órakor kezdődő akcióra mindenkit várnak a Planetáriumnál, aki egy gereblyével maga is tenni kíván a tisztább és zöldebb környezetért – közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője. Szűcs Panni elmondta, a Miénk itt a park! elnevezéssel indított hagyományteremtő programon a főpolgármesteri hivatal, valamint a közműcégek munkatársai is részt vesznek. Közölte, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester, György István is gereblyét ragad, és részt vesz a főváros talán leglátogatottabb parkjának, a Népligetnek a kitakarításában.

A szóvivő reményét fejezte ki, hogy az Önkéntesség Európai Évének programjához kapcsolódó "kertészkedésen" – várhatóan igazi tavaszi időben – minél több gyerekes család, vagy akár iskolás csoport is részt vesz majd.

A fővárosi zöld programra kilátogatók nem csak a takarításból, hanem a park megszépítéséből is kivehetik a részüket; az önkormányzat kertészeti szakembereinek segítségével akár cserjéket, vagy árvácskákat is ültethetnek a kijelölt helyeken.

A Népliget kitakarításához szükséges eszközöket a főváros cégei biztosítják a helyszínen.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.