Csonka Pici gyermekről álmodik

Csonka András színész, műsorvezető vagy énekes? Melyiket érzi leginkább közel magához?

Ez a hármas egység már egybe forrt az életemben. Egyik nélkül sem tudnék meglenni. Mondjuk, amikor a pályámat kezdtem, aminek pontosan húsz éve, ezt sohasem gondoltam volna.

Színésztársai nem bántják amiatt, hogy kereskedelmi televíziós arc lett?

Ha így nézzük, akkor én bűncselekmények tömegét követtem el, hiszen egy szappanoperában, a Família Kft.-ben kezdtem a pályámat, tévéműsort vezetek, és még a popzenei életben is jelen vagyok. Tudom, hogy emiatt sok feladattól elesek, de sohasem akartam olyan színész lenni, aki egy eldugott pincehelyiségben éli le az életét. Mindig arra vágytam, hogy ismerjenek az emberek. Ehhez pedig szükség volt a televí – zióra. Persze az már egyénfüggő, hogy az ismertséget ki tudja népszerűségre váltani. Azt hiszem, az elmúlt húsz év engem igazol.

De a népszerűség lehet fárasztó és terhes is.

Nekem nem. Annak idején magamtól jelentkeztem közösségi oldalakon. A mai napig sokat lógok a neten. Szívesen beszélgetek rajongókkal, civil emberekkel. Ragaszkodom ahhoz is, hogy magam kezeljem a rajongói oldalamat. Amikor például meghalt az édesanyám, ismeretlen emberektől annyi szeretetet kaptam, olyan gondolatokat osztottak meg velem, amelyek segítettek abban a tragikus időszakban. Szükségem van az ő szeretetükre is, nem tudom, milyen a szenvedélybetegség, de ez nálam olyan lehet. Fontos azoknak a véleménye is, akiket nem ismerek, erről már nem tudnék lemondani.

Az a típus, aki folyamatos megerősítésre vár?

Igen. Én még egy pulóvert sem tudok anélkül venni, hogy ne kérdezzem meg az eladót, jól áll-e. Nagyon nehezen döntök, mert félek, hogy esetleg negatív következménye lesz. Szükségem van a kontrollra. Ez nem jelenti azt, hogy ne tudnám, mit akarok, de kell a visszaigazolás.

Kikkel tölti a szabadidejét?

Nagyon szeretek otthon lenni, mert a lakásom ablakából a gyerekkorom színhelyére látok, és ez megnyugtat. De sok időt töltök a barátaimmal is, akik főleg civil emberek, és gimnáziumi évek alatt vagy nyaralások alkalmával ismertem meg őket. Azt hiszem, többen gondolják magukat a barátomnak, mint amennyien valójában azok. Nálam a barát az, akire feltétel nélkül rá merem bízni az életemet, őket pedig két kezemen meg tudom számolni.

Negyvenen túl biztos a rajongói is sokszor megkérdezik, hogy nem vágyik-e saját családra.

Persze, hogy vágyom. De ugyanakkor az sem biztos, hogy egyforma életet kell mindenkinek élni. Egy család óriási felelősség, teljes életmódváltást igényel. Egyszer egy asztrológus azt mondta nekem, felejtsem el, hogy boldog lehetek egy klasszikus családmodellben, de azért nem adom fel. Eddig valóban nem voltak hosszú kapcsolataim, sajnos, és ez az én hibám is. A gyerekeket kifejezetten imádom, az ő tisztaságuk, ártatlanságuk az, ami már kihalt a felnőttekből, és nekem nagyon hiányzik. Mindig is voltak, vannak körülöttem apróságok, és arról sem mondtam le, hogy saját gyerekem legyen. Hiszen nem vagyok még elkésve, az édesapám ötven volt, amikor én születtem.