Bűnügy

Rabláncon a rabszolgatartók

Elesett, hajléktalan embereket tartott rabszolgasorban egy kaposvári család.

Az ügyben másodrendű vádlott 62 éves férfi, az elsőrendű vádlottként bíróság elé állított 36 éves fia, és annak ugyancsak 36 éves élettársa, mint harmadrendű vádlott, a bírósági tárgyalás első napján nem tett vallomást. Azt azonban egyöntetűen kijelentették, hogy nem tartják magukat bűnösnek.

A vád szerint a család öt, 40-60 év közötti férfit tartott fogva, akiket az elsőrendű vádlott által vállalt épületbontási munkákon dolgoztattak.

Az öt sértett közül háromnak sikerült megszöknie, ezt követően fogta el a rendőrség a család három tagját. A hajnali rajtaütéskor a két, még ott talált fogva tartott embert – csakúgy, mint korábban a társaikat – biztonságba helyezték.

A kétnaposra tervezett tárgyalás első napján a vádlottakat kéz és lábbilincsben, szoros rendőri felügyelet mellett vezették be a tárgyalóterembe.

Az ügyben érintett öt sértettet és a 20 tanút a szerdai és a csütörtöki tárgyalási napon – kérésükre a vádlottak távollétében – hallgatta, illetve hallgatja meg a bíróság.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.