Belföld

Már 12 áldozata van a kórnak

Tizenkét olyan halálesetről értesült mostanáig az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), amely influenzás megbetegedéssel hozható összefüggésbe.

Csohán Ágnes tájékoztatása szerint kilenc betegnél az influenza H1N1 vírusának, háromnál pedig a B vírusnak a jelenlétét igazolták. Az áldozatok között egy öt éven aluli gyermek volt, hatan a 35-59 év közöttiek, öten pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartoztak.

A tizenkét ember közül nyolc – egy vagy több krónikus betegség miatt – az influenza szempontjából a fokozottan veszélyeztettek csoportjába tartozott, így jogosultak lettek volna a térítésmentes védőoltásra, de nem voltak beoltva. Egy embernél nem találtak kockázati tényezőt, három esetben még nem zárultak le az erre irányuló vizsgálatok – mondta Csohán Ágnes.

Hatvanöt új beteg részesült intenzív ellátásban influenzaszerű megbetegedés miatt a múlt héten, másfélszer annyi, mint az azt megelőző héten, míg a gépi lélegeztetést igénylő betegek száma csaknem a kétszeresére nőtt – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) osztályvezető főorvosa szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Csohán Ágnes elmondta, hogy az év ötödik hetében tovább emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma; becsült adatok szerint csak a múlt héten 57 ezren fordultak orvoshoz influenzás panaszokkal.

A betegek közül a múlt héten 311 embert utaltak be kórházba, vagyis a korábbi adatokhoz viszonyítva a kórházi felvételek száma is a másfélszeresére emelkedett. A kórházba beutalt betegek csaknem negyede gyermek – tette hozzá a főorvos.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.